Levéltári Közlemények, 88. (2017)
Műhely - Deák Ágnes: Vonzások és taszítások - Dessewffy Emil konziliáriusi szerepben, 1859-1860
tására, szóval a megadóztatás és alattvalóink igénybevételének joga az állami szükségek fedezésére..., valamint az államkölcsönök kötésének joga jövőre ne többé [!] kizárólag és egyoldalúlag Általunk vagy törvényes utódaink által gyakoroltassék.” A külügyek és hadügyek irányítását (kivéve az újoncállítást), valamint a végrehajtó államhatalom irányítását azonban továbbra is az uralkodó kezében hagyta volna. Az erőteljes alkotmányos jelleg átalakította javaslatában az általa tervezett birodalmi tanács szerkezetét, pontosabban szólva, már nem birodalmi tanácsról, hanem „az országgyűlések delegatiójából alakult birodalmi parlament ”-ről beszélt (amivel egyidejűleg természetesen megszűnne az uralkodói tanácsadói testületként működő szűkebb birodalmi tanács), amelyet áprilisban mindig köteles összehívni az uralkodó, időtartamát viszont szabadon meghatározhatná. Kizárólag az országgyűlések által delegált százhúsz képviselő alkotná a testületet, mely saját maga határozná meg ügyrendjét a nyilvánosság, az egyéni szavazati jog és a nyílt szavazás előre rögzített elvének tiszteletben tartásával, s maga választaná meg elnökét és további tisztségviselőit. A képviselői helyek tartományok szerinti megoszlása némileg módosult korábbi javaslatához képest, amennyiben a népességszám és az adómennyiség mellől eltűnt az „egyébkénti fontosság ” (ami eredetileg nyilvánvaló an a központi kormányzat számára segítette volna politikai preferenciák érvényesítését), viszont megjelent a terjedelem, ami a nagy földrajzi kiterjedésű Magyarországnak kedvezett volna a többi tartománnyal szemben. A testület jogkörében lényeges változtatásokat az egy évvel korábbi tervezethez képest nem mutathatunk ki – egy nagyon lényeges új elemet azonban beépített Dessewffy: hangsúlyozta, hogy bár az adóügyek egységes birodalmi intézést igényelnek, emellett biztosítani kell a tartományok számára az „önmegadóztatás ” jogát, amivel lényegében az állam pénzügyeit birodalmi és tartományi pénzügyekre bontotta szét, s a tartományok pénzügyi erőforrásai egy része feletti rendelkezési jogot a tartományi törvényhozó testületek számára igényelte. Az országos ügyekben immáron egyértelműen törvényhozó kompetenciával rendelkező, évente decemberben összehívandó országgyűléseket irányozott elő, korábbi javaslatához képest csekély módosításokkal: Felső- és Alsó-Ausztria részére egy külön összevont országgyűlést indítványozott, míg egy másikat Morva -ország, Szilézia, Stájerország, Krajna és Karintia részére; továbbá a felsorolásából eltűnt Dalmácia és a Tengermellék – nem világos, hogy puszta feledékenység áll-e emögött, vagy a kimondatlan igény, hogy ezeket a területeket Horvát országon keresztül a magyar korona országainak kötelékébe kívánja tagolni. Ez a terv sem tárgyalja külön a magyar korona törvényhozó testületeit, de feltehetőleg továbbra is három testülettel számolt. A választójoggal csak Magyarországot illetően foglalkozott, mondván, „egyelőre mellőzni kell az 1848-diki választási törvényt ”, új, az uralkodó által oktrojált választójogi rendelkezések alapján kell megválasztani az országgyűlés alsóházának tagjait. A végrehajtó hatalom, ahogy azt már említettük, e terv szerint is mindenféle korlátozás nélkül az uralkodót illette volna. Meglehetősen bonyolult, több testület-Műhely 254
