Levéltári Közlemények, 87. (2016)
Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően - Székely Tamás: "Ad retinendam coronam". Az erdélyi szászok és a Habsburg-dinasztia kapcsolata a dualizmus korában (1867-1918)
Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően Az erdélyi szászok politikai helyzete a dualizmus időszakában Ferenc József magyar királlyá koronázása 1867-ben azt jelentette a szászoknak, hogy bár elvesztették osztrák császárukat, megkapták helyette magyar apostoli királyukat. Mint látni fogjuk, a szászok ennek ellenére leginkább császárukat tisztelték Ferenc Józsefben, és távol állt tőlük a két uralkodói cím magyar módra történő éles és következetes megkülönböztetése. Mindamellett Magyarország uniója Erdéllyel elkerülhetetlenné vált, amit a szász politikának is tudomásul kellett vennie. Az azonban, hogy Szászföldnek milyen sors jutott osztályrészül a három évszázados különállását elvesztő Erdélyben, nem volt előre elrendelve. Az Andrássy-kormány még kimondottan kesztyűs kézzel fogott hozzá a Királyhágón túli területek integrálásához, jól ismerve a régió sajátosan bonyolult nemzetiségi, felekezeti, köz- és magánjogi viszonyait. A konzervatív ószász és liberális ifjúszász mozgalom félretéve a belső ellentéteket szövetségre tudott lépni, és 1872-ben tető alá hozott egy szász nemzeti minimumot, amely medgyesi program néven híresült el. A dualizmust elfogadó kezdeményezés Szász Zoltán történész szerint híven tükrözte a szász polgárság viszonyát az államhoz és a társadalomhoz.10 Az erdélyi szászok felfelé és lefelé egyaránt féltették rendi eredetű előjogaikat, ezáltal két front közé szorultak a dualizmus időszakában. „Fentről a modern állam centralizációs törekvései, lentről a szászföldi román tömegek egyenjogúsítása, a közélet alsó és középszintjeire való bekopogtatása mint két ellentétesen forgó malomkő őrölték a régi szász intézményeket” - állapította meg Szász. Ezek után értelemszerűen adódik a kérdés: ki más nyújthat oltalmat egy ilyen helyzetben, ha nem őfelsége Ferenc József, Ausztria császára és Magyarország királya? Az uralkodó azonban meglehetősen távol tartotta magát az immáron magyar belügynek számító közigazgatási reformoktól. Az egységes magyarországi vármegyerendszer kialakítása feltett szándéka volt a budapesti kormányzatnak, de a szászok még bizakodtak, hogy az egykori Királyföld majd egy vármegyében egyesülhet újra a megváltozott viszonyok közepette is. Reményeiket Tisza Kálmán miniszterelnök oszlatta széjjel: 1876-ban a törvényhozás az országos vármegyei területrendezéssel párhuzamosan felszámolta a kilenc szász széket és két szász kerületet Erdélyben, és területükön négy elkülönülő törvényhatóságot alakított ki: Szeben, Brassó, Nagy-Kiiküllő, illetve Beszterce-Naszód vármegyéket. A Szász Universitas ugyan megtarthatta vagyonát, de politikai-közigazgatási hatalmát elveszítve, befolyása a kultúra és oktatás területére korlátozódott. A szász grófi cím ezentúl a szebeni főispánt illette, aki azonban a magyar kormányzat jobb kezének számított, így a szászok tényleges politikai vezetőjüknek a mindenkori evangélikus püspököt ismerték el. Georg Dániel Teutsch, majd később fia, Friedrich Teutsch nem csak egyház-, oktatás- és kultúraszervezői, 10 Szász Zoltán: Politikai élet és nemzetiségi kérdés a dualizmus korában (1867-1918). In Erdély Története. III. kötet. Szerk. Köpeczi Béla. Budapest, 1986,1643. o. 44
