Levéltári Közlemények, 87. (2016)
Irodalom
1 jelent meg...’’ [kiemelés - S. Á.]. Recenzensben fölmerül, hogy miért ez az „elenyészően”, amely dehonesztál és szakmailag nem hoz új felismerést. Inkább örülhetnénk annak, hogy egy olaszországi (goriziai) egyetemi szakdolgozat addig feldolgozatlan forrásokat elemzett, amelyek közérdekre tartottak és tartanak igényt, és belőle több publikáció is megjelent magyar nyelven. Inkább azt kellene szóvá tenni, hogy az eredeti dolgozat még mindig kéziratban maradt. Ugyancsak értetlenkedésünket kell kifejeznünk a következő megfogalmazás felett: „E témakörrel Fejérdy András foglalkozott a LSz 2007. évi 3. számában megjelent rövidke cikkében.” [kiemelés — S. Á.] Miért kell odaírni, hogy „rövidke” (amikor még oldalszámot sem tudunk meg, legalábbis nem innen)?9 Egy folyóiratban megjelent tanulmány terjedelme, mint ismeretes, a szerkesztőség döntésétől függ, és hála Istennek, hogy ha „rövidke” is, megjelent időben, korán, a 2006. évi nyitást követően alig egy évvel (ami lehet a szerkesztőség átfutási ideje is) egy szakszerű beszámoló, amelyre a kutatás nyugodtan támaszkodhatott. Fölvethető, hogy talán éppen azért lendült fel a kutatás, mert ez az írás ilyen jól időzítve jelent meg? Hiszen előtte hosszú évtizedekig - valóban - nem, vagy alig jelent meg a korábbi vatikáni levéltári nyitásokról magyar nyelvű beszámoló. A bevezető továbbá - s ez a kötet angol nyelvű összefoglaló részébe is bekerült - részletesen idézi a 2005-ben jóváhagyott és kihirdetett vatikáni levéltári törvény 14. cikkelyét olasz nyelven, miszerint a Vatikáni Titkos Levéltár az Apostoli Szentszék egyetlen, központi levéltára, amely 35 év elteltével az összes nem létező vatikáni dikasztérium és a létező dikasztériumok történelmi anyagát (kellene hogy) tartalmazza, de amelyek, különleges engedéllyel, mint folytatja magyarul: „a Vatikáni Titkos Levéltár részének tekinthetők, noha különálló archívumként működnek saját kutatószolgálattal” (XXV-XXVI. lapok). Továbbá: „Ezenkívül a kutatói gyakorlat azt mutatja, hogy a különböző szentszéki dikasztériumok saját irattárral rendelkezhetnek, ahol a lezártnak nem tekintett, esetleg kényes ügyek dokumentumait őrzik. Egy-két kivételtől eltekintve professzionális kutatószolgálatuk nincs, és az esetek többségében a kutatási engedélyt magától a hivatali elöljáróságtól kell kérni.” Mindez igaznak mondható, de a vatikáni levéltári törvény idézett helyén hiányzik a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációja történeti levéltárának említése. Ezt el lehet ugyan intézni azzal, hogy ez az egykori dikasztérium 1908 óta a Vatikáni Államtitkárság első, 1988 óta pedig ugyanannak második szekciója, ilyen értelemben az Államtitkárság levéltárának része és a felsorolás részét képezi. De megzavarhatja a kutatót az a tény, hogy a Titkos Levéltárban található „Államtitkárság” fond alatt a jelenlegi Általános Ügyek (1908 után második, 1988 óta első) szekciójának anyagát találjuk, a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációjának levéltári anyaga pedig 1986 után, amikor anyagát a kutatók előtt megnyitották, külön olvasóban volt tanulmányozható, nevezetesen 1988-tól egészen a 2006. évi nyitásig. Ez azt jelenti, hogy Irodalom 9 Amúgy hét teljes nyomtatott oldal, ami nem rövidke. 353
