Levéltári Közlemények, 87. (2016)

Irodalom

Irodalom Leleplezett történelem Fiziker Róbert: Leleplezett történelem - 39 história a huszadik századból. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2015, 370 o. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában nagyszámú érdeklődő előtt 2015. november 3-án mutatták be Fiziker Róbert legújabb könyvét, amely a L’Harmattan Kiadó gondozásában jelent meg. Az Országos Levéltár 1945 előtti Kormányszervek Főosztályán 2013 óta tör­ténész-levéltárosként dolgozó Fiziker Róbertnek a Habsburg kontra Hitler' és A legendás borostyánszoba1 2 című könyvei után ez a harmadik megjelent önálló kötete. Történészként a kutatási területe a 20. századi osztrák-magyar politikai és kulturális kapcsolatok, valamint a két világháború közötti német, osztrák, magyar politika- és eszmetörténet. Az osztrák legitimista mozgalom története (1922-1938) című doktori disszertációját 2003-ban védte meg. Kutatási és érdeklődési területét a bemutatott kötetben megjelent tanulmányok is egyértel­műen alátámasztják. Miként azt a könyv címe is jelzi, a szerző 39 tanulmányt, történelmi históriát gyűjtött össze egy csokorba, melyek korábban önálló publikációk formájában megjelentek az Élet és Tudomány című tudományos ismeretterjesztő folyóirat­ban. Ily módon a kötet több mint tízévnyi széleskörű publikációs tevékenysége összefoglalásának tekinthető. A legrégebbi, a kötetben is szereplő tanulmány 2001 júniusában jelent meg Operettháború vagy hatalmi harc? IV. Károly vissza­térési kísérletei címmel. A téma kapcsán a szerző kiemelte, hogy bár IV. Károly a két eckartsaui levelében elismerte az osztrák és a magyar nép által választandó jövőbeli államformát és lemondott az államügyekben való további részvételről, de későbbi, 1919. március 24-i feldkirchi kiáltványában már nyitva hagyta a res­tauráció kérdését. A könyvben megjelent, legkésőbb megírt cikkét 2014 októbe­rében publikálta A mühlvierteli nyúlvadászat. Kitörés Mauthausenből címmel. Ebben a mauthauseni koncentrációs tábor történetének egy kevésbé ismert és feldolgozott fejezete került feldolgozásra. A mauthauseni koncentrációs táborból 1945. február 2-án mintegy 500 szovjet hadifogoly kísérelt meg szökést, a cím­ben szereplő nyúlvadászat a szökevények ellen folytatott háromhetes hajtóvadá­szatra utal. A tanulmány erőssége, hogy a szerző azzal a kérdéssel is foglalkozott, mi történt a szökést túlélő szovjet hadifoglyokkal, és milyen sors jutott számuk­ra a világháború utáni Szovjetunióban. A tanulmányokból összeállított könyv előszavában a korábban történelemta­nárként is dolgozó szerző megfogalmazta „hitvallását” is, mely szerint történész­1 Fiziker Róbert: Habsburg kontra Hitler. Legitimisták az anschluss ellen, az önálló Ausztriáért. Gondolat Kiadó, Budapest, 2010. 2 Uő: A legendás borostyánszoba. Kortina Kiadó, Budapest, 2003. 338

Next

/
Oldalképek
Tartalom