Levéltári Közlemények, 87. (2016)

1956 - Levéltár és egyház a forradalomban - Eörsi László: Budavár 1956-os ostroma. Tűzvész az Országos Levéltárban

Eörsi László Budavár 1956-os ostroma Tűzvész az Országos Levéltárban Az alábbi tanulmány két részből áll. Az első az eddigi kutatásaim sorába, a buda­pesti fegyveres ellenállás történetének feltárásába illeszkedik, a második része kapcsolódik inkább a tematikához: újabb adalékokkal bővíti a levéltár 1956-os tragédiájának rekonstrukcióját. A vári harcok Az 1956. októberi harcok teljes mértékben megkímélték a Vár területét. A fegyver- szünet idején (október 30 - november 3.) a fegyveres erők közül a műegyetemisták nemzetőrsége (Központi Diákotthon, Hess András tér 5., korábban a Pénzügy­minisztérium épülete), valamint a Széna tériek egyik részlege tevékenykedett itt. November 4-én hozzájuk csatlakozott mintegy 50 főnyi önkéntes rendfenntartó, akiket az I. kerületi rendőrkapitányságról (Pauler utca 18.) a körzeti kiegészítő parancsnokságra (Krisztina körút 61.), onnan pedig felfegyverezve a Vár védelmé­re küldtek. Ekkor, 4-én reggel érkezett a Várba Végvári Vazul 27 éves ferences rendi szerzetes is, aki október 26-án szökött meg az esztergomi rendházból.' A „Forgószél” hadműveletben a Vár a Székesfehérvár felől előre nyomuló 128. gárda lövész hadosztály hadműveleti területe volt, Nyikolaj A. Gorbunov ezredes parancsnokságával. Az egyik forrás szerint az intervenció legelején a szovjetek a Vérmezőn beásták magukat, és célzott lövéseket adtak le a vári felke­lőkre.1 2 A Széna tériek egyik parancsnokhelyettese szerint ekkor nem volt tuda­tos támadás: a Déli pályaudvari tűzharc kapcsán találatok érték a Várat is.3 1 Végvári Vazul: Budavári krónika: emlékezés 1956 szabadságharcára. In Búvópatak 1956. Budavári visszaemlékezések. Budavári Önkormányzat, 2004, 22. o. Végvári több interjúban is elmondta 1956-os történetét, a Budavári krónikában leírtakhoz hasonlóan. Végvári 1943-1945 között Pécsett, a Zrínyi Miklós Gyalogsági Hadapródiskola növendéke volt, a szovjetek fogsá­gába került, nyolc hónap múlva szabadult. 1947-48-ban a Kereskedelmi Főiskolán tanult. Ezután a ferencesek Kapisztrán Rendtartományának szécsényi noviciatusában, majd Gyöngyösön és Esztergomban a rend hittudományi főiskoláin folytatott filozófia-teológiai tanulmányokat. 1953-ban szentelték pappá Esztergomban, majd prefektus nevelő lett a feren­ces gimnázium internátusában. (Dippold Pál: Vazul atya davajgitárral. Magyar Hírlap Online, 2006. X. 20. Letöltve: 2007. X. 19.) Józsa Antal főhadnagy - tévesen - úgy tudta, hogy Végvári református tiszteletes volt, és nem egyedül, hanem egy Angyalföldről jövő csoporttal érkezett a Várba. Józsa Antal főhadnagy jelentése. HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltár (a továbbiakban: HM HIM HL), 1956-os Különgyűjt. 9. d. 3/j. ő. e. 611., 641. f. 2 Farkas Kolompár Lajos jkv. 1957. V. 26. Budapest Főváros Levéltára, Fővárosi Bíróság iratai, Büntetőperes iratok, XXV. 4. a. 2733/57. 3 Szilágyi Zoltán jkv. 1958. VII. 30. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (a további­akban: ÁBTL) V-145715. 157

Next

/
Oldalképek
Tartalom