Levéltári Közlemények, 87. (2016)
Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően - Cieger András: Legitimációs problémák az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezésben
Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően ságának is érdeke. [...] A centralisatio bebizonyította, hogy Ausztriában csak absolutistikus, vagy álalkotmányos lehet. A dualismus mellett lehetetlen lesz két alkotmányt megsemmisíteni. A birodalom egyik fele biztosítja a másiknak alkotmányosságát.” - bizakodott Johann Berger, liberális képviselő.8 A politikai struktúra racionális igazolása Az alkotmányos legitimáció mellett ugyancsak erős volt a politikai struktúra átalakításának racionális érvekkel alátámasztott igazolása. Deák Ferenc 1868- ban értékelve a kompromisszumot, valóságos leltárt készített beszédében: a kiegyezés révén az ország integritása helyreállt, a dinasztiával és az osztrák politikusokkal rendeződött a magyarok viszonya, megindult a külföldi tőke beáramlása, fellendült a kereskedelem, sőt némi politikusi túlzásba esve megállapította, hogy még a szegény emberek száma is megcsappant. Ügy vélte, hogy mindez annak a helyes politikának köszönhető, hogy Magyarország mérsékelte vágyait és a kiegyezés megkötésével a politikai realitás talaján maradt. „Az én meggyőződésem e részben az, hogy nekünk Ausztria fönnállása éppúgy szükséges, mint a mi fennállásunk szükséges Ausztriának. E közös érdek szorosabban köt egymáshoz bennünket, mint minden egyéb más viszonyok; és szerencsésen sikerült is mindkét részről ezen viszonyokat most a legtisztább alkotmányos alapra fektetni” - mondta Deák.9 Érvelése szerint a nagyhatalmak közé szorult Magyarország önállóan nem lenne képes fennmaradni. Függetlensége pusztuláshoz vezetne. Éppen ezért a félelem és az élni vágyás az Ausztriával kötött szövetséget igazolja. Ezért azonban áldozatokat kell hoznunk: jól felfogott politikai érdekből az ország részt vállalt az osztrák államadósságok terheiből. E politikai konstrukciót a magyar vezetőréteg szemében egyértelműen igazolta az is, hogy az új politikai rendszer továbbra is biztosította a magyarság szupremáciáját az országban élő többi etnikummal szemben. Mint ismeretes, a magyarok épp azért ellenezték a csehekkel való kiegyezést, azaz a trializmus állammodelljét is, mert attól tartottak, hogy egyrészt a magyar befolyás lecsökken a Monarchián belül, másrészt pedig, hogy a csehek példáján a magyarországi nemzetiségek is fölbuzdulnának (ekkor különösen a horvátok miatt aggódott a magyar kormány) és önállósági törekvéseik veszélybe sodorhatnák a Monarchia egységét és stabilitását. A magyaroknak és az osztrák centralistáknak 1871-ben sikerült félelmeikről meggyőzniük az uralkodót is. Ausztriában a kiegyezés mellett elhangzó racionális érvek szinte teljesen megegyeztek a magyar politikusok mondataival. Bár a Reichsrat mindegyik ^ Johann Berger 1867. november 13-i képviselőházi beszédét lásd DFB V. 302. o. 9 Deák Ferenc beszéde Pest város polgárainak tisztelgő küldöttsége előtt, 1868. december 17. DFB VI. 153. o. 10
