Levéltári Közlemények, 87. (2016)

Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően - Cieger András: Legitimációs problémák az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezésben

I

A hónapok múlásával azonban Bécs kénytelen volt belátni, hogy az alapköveteléseket illetően Deákot és híveit nem lehet elválasztani egymástól. Tagadhatatlan ugyanakkor, hogy Andrássy Gyula, Lónyay Menyhért és Eötvös fontos részletkérdésekben az alkotmányos párbeszéd nyilvános fórumait kikerülve, a hivatalos magyar állásponttól eltérve, engedményeket tett Bécsnek például a hadseregre vonatkozó uralkodói jogok esetében. Ám e módosításokhoz is megadta később a támogatását Deák és az országgyűlés. „Nehéz dolog volt olyfor- mulatiót [meghatározást] találni, mely megfeleljen a jogi fogalmaknak is, de egyszersmind megnyugtassa a bécsieket is." - írta naplójába Lónyay.5

Ezzel szemben viszont az osztrák politikai elit készen kapta a kiegyezés politikai konstrukcióját. Ezt a „kényszerhelyzetet” (Zwangslage) a ciszlajtán politikusok csak nehezen vették tudomásul, többen a végsőkig elutasították a magyarok jogfolytonossági tanát is: „Mert egy népet, amely a legszélsőbb határokon is túlmenő ellenállásig ragadtatta el magát, oly ellenállásig, hogy elszakadt a birodalomtól, a jogfolytonosság nem helyezhet vissza minden jogaiba. Ha mégis tenné, ez a forradalmi jog dicsőítése és jutalmazása volna. Mai napság különben az államalakulás nem függ régi pergamentektől, s akár eljátszattak ezek a pergamentek, akár nem, a fejlődés nem szorítható valamely alkotmány szűk határai közé." - háborgott Balthasar Szabel még 1867 novemberében is.6

Mindazonáltal a politikusok többsége, a Herbst-Kaiserfeld (unionista-auto- nómista) képviselői csoport kijelentette, hogy „a magyar alkotmány helyreállítása megállapított és meg nem változtatható tény.”7 Éppen ezért az államjogi struktúra elfogadása után figyelmüket a két birodalomfél gazdasági tárgyalásaira összpontosították. A gazdasági alkudozásokból - eltérően az előző fázistól - az osztrák kormány és a képviselők aktívan kivették részüket és jelentős módosításokat értek el a magyar féllel szemben. Az osztrák parlament decemberben együtt fogadta el a közjogi és a gazdasági kiegyezést rögzítő törvényeket. Mindehhez az osztrák liberálisoknak sikerült hozzákapcsolni a szabadságjogok katalógusát és a jogállami működés egyéb törvényi biztosítékait. Bár az új alkotmányos rendszer megalkotásakor a tárgyaló felek időnként nélkülözték a szélesebb politikai felhatalmazást és a rendszer több abszolutista vonást is megőrzött - osztrák oldalon például a szükségrendeleti kormányzás (Notverordnung) lehetőségét -, mégis tagadhatatlan, hogy az új struktúra törvényes keretek között jött létre. Sőt, egyenesen a polgári alkotmányosság korszakát hozta el Ausztriában. „A magyar kiegyezés elfogadása a birodalmi tanácsban képviselt országok szabadLegitimációs problémák az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezésben

$ Lónyay 1867. január 28-i naplóbejegyzését idézi Cieger András: Lónyay Menyhért. Századvég, Budapest, 2008, 145. o.

6 Szabel 1867. november 13-i képviselőházi beszédét lásd Deák Ferenc beszédei. [A továbbiakban: DFB.] Összegyűjtötte Kónyi Manó. V. kötet. Franklin, Budapest, 1903, 297. o.

” A képviselőcsoport programját ismerteti és idézi Somogyi Éva: A birodalmi centralizációtól a dualizmusig. Az osztrák-német liberálisok útja a kiegyezéshez. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976,195. o.

9