Levéltári Közlemények, 86. (2015)

Átmenet és újrakezdés - Csonka Laura: A Magyar Kommunista Párt tevékenysége a buchenwaldi koncentrációs táborban

Csonka Laura: A Magyar Kommunista Párt tevékenysége tania kell. Ennek érdekében beszolgáltatásra kötelezte a tábor területén találha­tó összes lő- és szúrófegyvert. Az amerikai parancsnok garantálta az egykori foglyok ellátását és megígérte, hogy igyekezni fog a tábort mihamarabb felszá­molni, ugyanakkor kiemelte, hogy ez csak a világháború befejezése után tör­ténhet meg.29 Az előző nap elhunyt Franklin D. Roosevelt elnök tiszteletére tar­tott búcsúztató után az NTB végrehajtotta az amerikai parancsnok kérését, és az egykori foglyok beszolgáltatták a fegyvereiket.30 1945. április 19-én az NTB a tábor területén gyászszertartást tartott a buchenwaldi áldozatok emlékére, mely során a 21 ezer túlélő esküt tett a bűnö­sök felelősségre vonására, a nácizmus gyökeres kiirtására és egy békés, szabad világ felépítésére.31 Ez alkalommal ismertették a német antifasiszták által még 1944-ben, a táborban létrehozott Népfront Bizottság programadó kiáltványát is, melyet a táborban felszabadított német szociáldemokraták és kommunisták fo­galmaztak meg. Ez szolgált alapul az 1945. április 23-án megtartott első buchenwaldi Népkongresszushoz is. A dokumentumot a könnyebb érthetőség és gyorsabb terjedés miatt a túlélőknek több nyelvre, így magyarra is lefordítot­ták. A kiáltvány a jövőbeli feladatok mellett hangsúlyozta, hogy az egész világ antifasiszta erői a nácizmus leverése előtt állnak. „E félelmetes ellenség még nincs eltiporva, a történelmi óra, sokkal inkább, mint máskor megköveteli az összes antifascisták [sic!] mozgósítását és a vérrel szennyezett ellenségnek min­den ténykedését meggátolni, hogy uralmát vissza ne állíthassa. ”32 Az MKP buchenwaldi pártszervezetének megalakulása Az MKP buchenwaldi pártszervezetének vezetőit és tagjait a földalatti ellenál­lási csoport adta. Ezzel magyarázható, hogy a felszabadulás előtt a magyar el­lenállási csoport vezetője, Adorján György egyben a magyar kommunista szer­vezet vezetője is volt. A felszabadulás után a párt régi vezetői felmentést kaptak, így alakult meg az új pártvezetés 1945. április 11-én. Az új pártvezetésben a há­rom tagból - Kohn Hűiéiből, Gyöngyösi Nándorból33 és Salamon Dávidból34 ­29 PSzL 677. f. 9. cs. 1. őe. 20. 29 http://www.buchenwald.de/en/469/ (Utolsó letöltés ideje: 2015. július 17.) 3^ http://www.buchenwald.de/en/471/ (Utolsó letöltés ideje: 2015. július 17.) 32 PSzL677. f. 9. cs. 1. őe. 23. 33 1891-ben született Gyöngyösön. Izraelita, franciatanár, a nyitrai cseh törvényszék által 1925. február 19- én tiltott nyomtatványteijesztés miatt 200 cseh korona fő- és 40 cseh korona mellékbüntetésre ítélték. 1935. november 29-én a budapesti honvédelmi törvényszék 6 év 11 hónap és 15 nap fegyházra ítélte. 34 1906-ban született. Izraelita, szabósegéd, 1930-tól tagja Csehszlovákia Kommunista Pártjának. 1939-től kapcsolatba került a Schönherz Zoltán vezette KMP-vel, majd 1941 elején a párt Köz­ponti Bizottságának lett a tagja. Konspirációs hibái miatt 1942-ben társai félreállították, majd a rendőrség 1943 őszén őrizetbe vette. 1944 januárjában a bíróság halálra ítélte, mely ítéletet több ellenzéki politikus tiltakozása miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre változtattak. 77

Next

/
Oldalképek
Tartalom