Levéltári Közlemények, 86. (2015)
Irodalom - Hőskor és magvetés (Somorjai Ádám: Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát emigrációs évei) Fiziker Róbert
Irodalom kenység után 1950 novemberében hunyt el Pittsburghben. Somorjai 2013-ban már közreadott egy első összefoglalást az utazás egyes állomásairól a Békés Gellért generális prokurátori levéltárában őrzött korabeli levelezése, illetve a Woodside-i Perjelség archívumában található vonatkozó iratanyag alapján. Időközben a forrásbázis jelentősen kibővült: a Säo Pauló-i apátsági levéltári anyag, illetve a pannonhalmi gyűjteményekben - a Levéltárban és a Főkönyvtárban - őrzött dokumentáció rendszeres feldolgozása mellett a forráskutatás harmadik fő iránya a római (a Szent Anzelm Bencés Prímásapátság) és a vatikáni (kiemelkedően a Szerzetesi Kongregáció) levéltárak kutatható iratainak vizsgálata, továbbá naplók és levelezések áttekintése volt. A szerző a munka elején rögzíti, hogy figyelmét „ elsősorban a főapát tartózkodási helyeinek, utazásainak rekonstruálása, álláspontjának, mindenkori hangulatának, egészségi állapotának leírása ” köti le. Emellett - mivel folyamatosan beleütközött az elöljárói illetékesség kérdésébe - a jogi hatásköröket és intézkedési területeket érintő ún. jurisdikciós kérdést is tisztázni kívánta. A Nyugatra érkezett rendtársaknak ugyanis egyszerre három elöljáróra kellett figyelemmel lenniük. Kelemen Krizosztom nem tekintette, a csak szentszéki engedéllyé! delegált jurisdikcióval rendelkező Sárközy Pál kormányzó apát - a nagy távolság és a közlekedési nehézségek miatt — nem tekinthette magát legfőbb elöljárónak, az 1942 óta Párizsban élő, a Nyugat-Európába került rendtársak élére szubdelegált Szalay Jeromost sem lehetett a jövőt formáló döntéseknél megkerülni. Somorjai Adám ezért utólag a kötet elejére illesztette azt a fejezetet, amelyben Krizosztom lemondási kísérleteit, azok forrásait közli és elemzi. A nehéz időkben a Kongregáció élére került, azonban törékeny fizikuma, idegi alkata és a vitatott pápai kinevezése óta állandósult rendtársi kritikák miatt a tehertől folyamatosan menekülni akaró egyházi vezető főapáti koadjutori hivataláról háromszor, a főapáti hivatalról Pannonhalmán és az emigrációs éveiben négy-négy alkalommal mondott le. Végül váratlan fordulatként 1950 februárjában ismét - önmaga által „reaktiválásnak” nevezett - felhatalmazást, jurisdikciót kapott, igaz, nem az egész Kongregáció, hanem az Amerikában élő bencések felett. Az utolsó hivatalos irat, amelyet életében kiállított, ennek jegyében született. Ebben Békés Gellértnek az Apostoli Szentszék hivatalaival és a prímás apát hivatalával kapcsolatot tartó, egyre fontosabbá váló generális prokurátori hivatalának illetékességét terjesztette ki az Amerikában élő rendtársakra. A kötet a lemondások vizsgálatára fekteti a fő hangsúlyt, és ennek jegyében tárgyalja az emigrációs éveket is. A szerző ezután részletesen foglalkozik a kiutazás előkészületeivel, a vízumok beszerzésével, a különböző levélváltásokból szinte hétre pontosan rekonstruálható fejleményekkel, például - Gyöngyösi János külügyminiszter kérésére - Szalay Jeromos formális visszahívásával a párizsi magyar lel378
