Levéltári Közlemények, 86. (2015)

Irodalom - „Mérlegen az ember". A Magyar Nemzeti Levéltár új kiadványai a holokausztról (Csősz László, Erdész Ádám és Kovács Tamás könyveiről) Szécsényi András

Irodalom Megyei Levéltára gondozásában megjelent A Holokauszt Békés megyei tör­ténetéből című tanulmánykötet, amely az MNL 2014. június 12-ei gyulai konferenciáján elhangzott előadások szerkesztett változatait foglalja magá­ban. Az Erdész Adám és Kovács Tamás által szerkesztett kis kötet nyolc ta­nulmánya a megye holokauszt-történetének különféle aspektusaiból nyújt vá­logatást. Elsőként Kovács Tamás írása (11-31. o.), amely a múlt század poli­tikai antiszemitizmusáról ígér összegfoglaló képet, azonban ennél többet is nyújt: rövid összefoglalást a magyarországi holokauszt mibenlétéről. Kovács írása jó alapot ad az Olvasónak a további írások értelmezéséhez. Bódán Zsolt tanulmánya (32-54. o.) azt vizsgálja, hogy a gyulai Békés című napilap 1938- 1939. évi cikkeiben hogyan jelent meg a zsidókérdés. A szerző által feltárt 413 cikk kvalitatív és kvantitatív elemzéséből egyértelművé válik e közlések tobzódása, valamint a zsidókkal szembeni egyre durvuló hangnem (az újsá­got a belügyminiszter uszítás miatt 1939 januárjában végleg betiltotta). Bódán helyesen vonja le a következtetést, hogy ez közrejátszott az antiszemi­ta közbeszéd elfogadásához és ezáltal a keresztény többségnek a zsidóság 1944- es tragédiájához való jobbára passzív hozzáállás kialakulásához. Erdész Adám a hazai holokauszt-szakirodalomban sajnálatos módon kisebbségben lévő társadalomtörténeti-mentalitástörténeti témát választott: Gyermekkor a holokauszt idején című írása épp ezért üdítő kivételnek hat nemcsak e köte­ten belül, de a magyarországi vészkorszak históriáját uraló politikatörténet­centrikus munkák között is. Az „alsó perspektívából” (ez esetben alapvetően két túlélői napló kritikus felhasználása révén) vizsgált gyermekkor kutatása roppant hiánypótló feladat. Erdész írása Békés megyei gyerekek példáján kí­sérel meg egyfajta fejlődéstörténetet bejárni amellett, hogy beleszövi, miként élték meg életük e szakaszát. Felfogásában és módszertanában is egészen kü­lönbözik ettől K. Cseh Edit pozitivista jellegű rövid tanulmánya (77-86. o.), amely a katolikus (de zsidónak minősülő) Gáli Géza gyulai tüdőszanatóriu­mi orvos és családjának kálváriáját foglalja jól össze, ám különösebb törté­neti összefüggésekbe ágyazás nélkül. Sáfár Gyula elemzése (87-99. o.) a vármegye zsidó lakosságának vagyoni helyzetét veszi górcső alá, különös te­kintettel az 1600/1944. M. E. számú rendeletre, amely vagyonuk bejelentését és zár alá vételét írta elő. Megdöbbentő olvasni, hogy 1944 nyaráig az Ausch­witzba deportáltak után Békéscsabán a keresztény lakosoktól „142 üzletre érkezett kérelem 377 személytől. Egy-egy üzletre többen is beadtak kérelmet, illetve előfordult, hogy többen közösen igényeltek üzletet. ” Bár e vagyon mér­tékét csak becsülni lehet, egyértelművé válik, hogy az 1938-at követő foko­zatos „őrségváltás” után 1942-től fogva nemcsak a magyar állam fosztotta ki állampolgárait (e folyamat a náci megszállással hágott tetőfokára), hanem 1945- ben a szovjet megszálló hadsereg tovább pusztította azt, mikor a zár alá vett zsidó letéteket eltulajdonították. Soós Viktor Attila egyháztörténész 374

Next

/
Oldalképek
Tartalom