Levéltári Közlemények, 86. (2015)
Irodalom - Migráció a 18. században (Fata, Márta: Migration im kameralistischen Staat Josephs II.) Kulcsár Krisztina
Irodalom A negyedik fejezetből ismerhetjük meg az egyeduralkodás időszakának állami betelepítését, gazdag levéltári forrásbázis alapján. Fata itt is részletesen bemutatja az előzményeket, így a német szakirodalomban Raabizációnak elnevezett és elsőként a Cseh Királyságban bevezetett módszert, amely ekkora hangsúlyt még nem kapott a magyar (agrár)történetírásban. A Franz Anton Raab (1722-1783) nevéhez köthető, Csehországban 1774-től alkalmazott rendszer alapját az képezte, hogy a kamarai uradalmakban (az állami birtokjogot megtartva) bizonyos fokú tulajdonjogot biztosított a jobbágyoknak az általuk megművelt földre, vagyis lehetővé vált a föld örökítése vagy éppen hitel felvétele. Ezáltal érdekeltté váltak a jobbágyok a föld művelésében, a földesurakat viszont anyagilag kártalanították, részben a robotmunka pénzbeli megváltásával. Ezt a rendszert a Habsburg Monarchia más tartományaiban is bevezették: Alsó-Ausztriában (1775), Morvaországban (1777), Stájerországban (1778) és Galíciában (1782). A magyarországi kincstári uradalmakban 1783-ban került erre sor. Ekkor, II. József egyeduralkodása idején az 1783. február 10-i rendelet a robot megváltásának kötelezettségét valamennyi örökös tartományra és a Magyar Királyságra is kiterjesztette az állami kezelésben levő kamarai, volt jezsuita, alapítványi és királyi városi birtokokon. A magánbirtokokra ez a rendelet nem vonatkozott. Sikere nem volt egyöntetű az állami birtokokon, még a roboteltörlés gondolatának felvetésekor (és helyenkénti bevezetésekor) sem. A fejezet nem időrendben mutatja be a migráció egyes állomásait, hanem földrajzi beosztásban tárgyalja azokat: Galícia és Bukovina után a Magyar Királyságra kerül sor (ide tartozott az 1779-ben visszacsatolt Temesi Bánság is). Erdély ezúttal kimaradt, mivel itt a határőrvidék felállítása miatt legfőképpen a kivándorlás volt a jellemző, vagy éppen a lakosságcsere, amely révén a bécsi szakemberek egységes katonai területeket kívántak elérni. Az al- fejezetekből behatóan tájékozódhatunk a betelepítési politika változatairól, a technikai megoldásokról és a betelepítés menetéről (többek között pontos számadatokról), de ugyanígy a helyi kormányszervek támogató vagy éppen elutasító magatartásáról is. A császári leiratoknak és a Magyar-Erdélyi Udvari Kancellária, illetőleg a Magyar Királyi Helytartótanács feliratainak szem- beállításakor Fata meg tudja indokolni azt is, miért állították le a magyarországi (és bánsági) állami betelepítéseket. A telepesek mindennapi nehézségeivel és gondjaival külön alfejezetek foglalkoznak: hogyan választották ki a telepes falvakat, mi volt a telepes házak építési módja, milyen betegségek pusztítottak a betelepülők között, mi okozott nézeteltéréseket az újonnan érkezők és a régi lakosok között. A Magyar Királyság északi részén fekvő lehnici (ma Lechnica, Szlovákia) uradalom mintapéldáján keresztül Fata megvilágítja a külhoni (német) és a belföldi telepesek különböző migrációs motívumait és azt is, milyen ellentmondás volt az ígért és a valóságos állapotok között. 357
