Levéltári Közlemények, 85. (2014)
Forrásközlések - Gecsényi Lajos: Iratok a magyar emigráció történetéhez -Bartók László bécsi követ és Szegedy-Maszák Aladár washingtoni követ levélváltása (1947-1948)
Forrásközlések az apparátus óriási, a problémánk, ha önmagában véve jelentős is, kisebb rész probléma a nagy kérdések között. És végül már épen elég emigráns hemzseg itten ahhoz, hogy a dolgok többé-kevésbé megszokottá váljék. 4. / A magyar csoport részéről természetesen nagy örömmel várjuk. Pártvezéri minőségéhez kétség nem fér, aggályaink csak a pártszervezési kérdésekre terjedtek ki. Természetesen szó sincsen arról, hogy Nagy F. vezetése alá helyezze magát, ahogyan általában Varga Bélától eltekintve az ABC sorrend az egyedüli irányadó. A tágkörű bizottság összeállítására úgyis csak a megérkezése után kerül a sor. Jékelyit illetőleg teljesen osztom felfogását és Andaházy Kasnyáról sincsenek túlzott illúzióim. Esetleg vitathatónak csak Gordon személyét tartom, mert ő minden fogyatékossága ellenére sem volt politikailag tisztességtelen. Ezeket a dolgokat azonban itten majd nyugodtan meg lehet beszélni. Bedéről nekem is megvan a véleményem, ami annál szomorúbb, mert több mint húsz éves barátság után kellett kialakulnia. Szoros együttműködésre vele nem gondolok, üzeneteire közvetlen hangú kitérő választ adtam. Ha azonban disszidenciája mondjuk Bán esetleges szökésével együtt következnék be, akkor az egység megőrzése érdekében azt hiszem a békát le kell majd nyelni. Ez még mindig kisebb baj lenne, mintha kialakulna egy frakció, amelyet a többiek ellen ki lehet majd játszani. Ha - amint nagyon reméljük - Peyer velünk jön, akkor elég biztosak leszünk, de Bánra még így is szükség lehet. Keresztes- Fischer vitán felül áll, a problémát inkább csak abban látom, hogyan és mikor lehetne és főleg kellene-e egyáltalában Kállayt86 bekapcsolni. 5. / Emigrációs és segélyakciós szervezkedés menthetetlenül elakad pénzügyeken. Nincs itten egy fillér sem, amit ilyen célokra költeni lehetne, még a legelemibb irodai lehetőségek is hiányoznak. Egy nagyobb hálózat kiépítése vagy említésre méltó összegek kiosztása egyszerűen lehetetlen. Bizonyos tervek vannak, de nem 100 csak 60%-ra kilátástalanak.(l) Ha sikerülnek, akkor kb. hat hónap múlva jelentős, ha nem is nagyarányú szervezkedést és szerény körű, de már számba vehető segélyezést folytathatunk. Azt azonban semmiképpen sem tartanám helyesnek, hogy a politikai és a charitativ dolgok perszonálunióba kerüljenek. Perszonálunio itt, hogy úgy mondjam a legfelső fokon meg lesz, de túl sok befolyást egy ember kezébe a helyszínen nem szabad egyesíteni. Különben az amerikai magyarok részéről sok jó szándékot, de kevés dollárt várok az egész üggyel kapcsolatban. 6. / Sulyok miniszterelnöksége 1946-ban Sulyoknak a köztársasági törvény előadójaként mondott beszéde87 miatt hiúsult meg. Addig a koalíció jelöltje volt, azután a kommunisták és szocialisták vetőt mondtak ellene. Nagy F. tényleg nem akart miniszterelnök lenni, inkább a köztársasági elnökséget ambicionálta. Ezt mindenki megerősíti. Kétségtelen, hogy az igen értelmes Saláta és a többi aprószent88 nem játszotta a legszerencsésebb szerepet Nagy körül, aki könnyen befolyásolható. De ez is, mint az egész koalíciós korszak a múlté. Mindenki, aki 1945-től kezdve aktív szerepet játszott, kénytelen a felelősség bizonyos hányadát viselni, mi is. Az elosztást bízzuk majd a történelemre. 7/ Sulyok kétségkívül nagyon tehetséges ember, s mindez, amit eddig leírtam a legkisebb mértékben sem jelenti azt, hogy bármiképpen kicsinyíteni akarnám azt amit tett, amit jelent és amit még tehet. Rendkívül nagy hiány nála is a nyelvtudás hiánya, de va86 Kállay Miklós (1887-1967) miniszterelnök. 1944 októberében a nyilasok, majd a németek elhurcolták. Szabadulása után nem tért haza, Olaszországban, majd az Egyesült Államokban élt. Részt vett a magyar emigráció mozgalmaiban. 87 Sulyok Dezső beszéde 1946. január 30-án hangzott el a nemzetgyűlésben: Nemzetgyűlés, 1946. 250-275. 88 A Kisgazdapártban a Hám Tibor és Saláta Kálmán vezette fiatal értelmiségiekből álló képviselő- csoportot nevezték „aprószenteknek." 124