Levéltári Közlemények, 84. (2013)

Közlemények - Iványosi-Szabó Tibor: A cívis közösség formálódása Kecskeméten a 16-17. században

Közlemények

borús megterhelés során jelölték meg a szokottól eltérően magas adóösszegeket. Az 1689. február 10-én kelt tanácsi határozat nem a szokott éves adóalapokat sorolja fel, de csaknem valamennyit megemlíti: vadszám, lakóház, ridegek istállója, boltok, kert, szőlő. Ebből a felsorolásból mindenképpen kimaradt a személyek után szedett adó. Tekintettel arra, hogy a teljesen vagyontalanokat valójában csak ezzel tudták terhelni, célszerű ennek megoszlását külön megvizsgálni. Ehhez az 1662. évi adólajstromot célszerű felhasználnunk, mivel ebben az esztendőben még minden egyes adófizetőnél külön tüntették fel a gyakran fejadóként emlegetett dzsízje adót, a harácsot.

XXIII. táblázat

A „császár adójának" megoszlása az egyes vagyoni rétegek között 1662-ben

(számítási forintban)

Összeg

Vagyontalan

Törpebirtokos

Kisbirtokos

Középbirtokos

Gazdag

Összesen

0-0,5

55

1

56

0,5-1

3

135

13

1

152

1-1,5

1

52

28

1

82

1,5-2

12

37

84

6

139

2-3

2

5

87

45

139

3-4

6

3

66

9

84

4-5

9

38

47

5-6

60

60

Adózók

száma

24

287

213

128

107

759

%-a

3,2

37,8

28,1

16,9

14,1

100

Az adó összege:

49,5

300,6

441,2

439,2

584,5

1815

Egy adózóra jutó átlag:

2

1

2

3,4

5,4

2,4

Néhány észrevétel megtétele feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a táblázat adatait eredményesen tudjuk felhasználni. Az adatokat kizárólag az adókönyvekből gyűjtöttük ki, amelyekben viszont nem találhatók a ridegek és egyéb magányos személyek. Sajnos nincs semmi támpontunk arra vonatkozóan, kikre rótták ki az 50 dénárt meg nem haladó összegeket, de feltételezhetően a minimális ingó vagyonú özvegyekről lehet szó. A táblázat adatai alapján úgy tűnik, hogy minden felnőtt, illetve munkaképes személy után ötven dénárt, fél forintot kellett fizetni. Ezek szerint 152 olyan háztartás volt, amelyben csak két felnőttet találtak. Az érthető, hogy a módosabb családokban, háztartásokban több munkaképesnek bizonyuló személy található, hisz ezek munkaerejét jól tudták kamatoztatni. A szegényebb családok munkaképes tagjai viszont gyakorta cselédnek, pásztornak szegődtek. Azt különösebb kockázat nélkül megfogalmazhatjuk, hogy a munkaképes személyekre kivetett adó esetében is egyenes adóztatásról szólhatunk.

96