Levéltári Közlemények, 84. (2013)
Irodalom - Hochedlinger, Michael: Österreichische Archivgeschichte. Vom Spätmittelalter bis zum Ende des Papierzeitalters.
Irodalom Hochedlinger feladatának nehézségét, összetettségét saját maga fogalmazza meg előszavában: a „levéltár" kifejezés egyszerre több értelemben is használatos. Találkozhatunk vele ugyanis egy-egy intézmény, egy adott szervesen kialakult iratanyag és egy épület kapcsán. Ennek megfelelően a „levéltártörténet" is több értelemben szerepelhet: intézménytörténetként, állománytörténetként, épülettörténetként, leginkább egy-egy intézményre koncentrálva csak. Napjainkban ennek ellenére ritkán vállalkoznak levéltártörténet-írásra. Egyre inkább megfigyelhető a levéltártörténet eltűnése (Enthistorisierung), hogy annak helyét a tisztán technikai jellegű levéltártudomány vehesse át. Hochedlinger könyvében többre vállalkozik, mint csupán arra, hogy szembeszegüljön ezzel a tendenciával. A mai kor igényei ugyanis már túlmutatnak a puszta történeti áttekintésen, és újabb szinteken állítanak feladatot a levéltártörténet-írást fontolgatók elé. Wilfried Reininghaus, a Nordrhein-Westfalen tartományi levéltár nyugállományú igazgatója gondolatébresztő tanulmányában (Der Archivar, 2008, 4. szám, 352-360.) a következőket kéri számon a jövő historikusaitól: levéltártörténetükben írják meg az intézmény és állományuk történetét, jelentessenek meg egyes korszakokra koncentráló történeti tanulmányokat (Németország esetében a nemzetiszocialista, az NDK esetében a szocialista időszakot emeli ki), végezzenek alapkutatásokat levéltárosokról és írják meg életrajzukat, metodológiatörténeti áttekintésekben tárgyaljanak speciális tematikákat. Michael Hochedlinger mindezen követelménynek megfelelve jelentette meg az osztrák levéltártörténetet. Ezen ajánlott témaköröket könyvébe beépítve, esetleg külön fejezetben tárgyalva őket, egy igazán alapos, informatív és teljességre törekvő könyvet készített. Korszakbeli és földrajzi határokat mindazonáltal szabott önmagának, ahogy ezt a könyv alcíme is mutatja: „A későközépkortól a papír alapú korszak végéig." Hochedlinger tehát tudatosan elhatárolja magát a digitális világ levéltártudományától, és a klasszikus levéltár-definíciót alkalmazva az 1990-es évekkel zárja könyvét, némi kitekintéssel napjainkra. A földrajzi keretek jóval túlmutatnak a mai Ausztria határain, következik ez a Habsburg Monarchia kora újkori és 1918-ig tartó nagyhatalmi szerepe kapcsán keletkezett hatalmas és felbecsülhetetlen értékű levéltári iratanyagból. Míg méltó helyen kerül bemutatásra az 1620-tól a Habsburg Monarchia örökös tartományaiként szereplő cseh és morva tartományok levéltárügye, legnagyobb sajnálatunkra a nyelvi korlátok miatt nem kaptak benne helyet (csak időnként megemlítve) a magyar és horvát levéltártörténet kapcsolódó fejezetei - ezek feltárása, összefoglalása, publikálása (magyar és legfőképpen idegen nyelven) még ránk vár. Hasonlóképpen hiányzik a Habsburg Monarchia itáliai és németalföldi tartományainak levéltártörténeti bemutatása. Hochedlinger nem törekedett arra, hogy összehasonlító levéltártörténetet készítsen. Vonatkozó megállapításait csak ott szembesíti külföldi (elsősorban német) példákkal, ahol az osztrák egyediséget érzékelteti (23., 353., 416. oldalak). A könyvön belül az egyes fejezeteket jól megválasztott, frappáns idézetek vezetik be, amelyek a szerző széles körű felkészültségét és tájékozottságát bizonyítják, és egyben megadják a fejezet alaphangulatát. A kötetben két kronologikusan felépített fejezet kapott helyet, amelyek a levéltárak fejlődését tárgyalják, 245
