Levéltári Közlemények, 84. (2013)
Irodalom - A veszprémi káptalan 1727. és 1755. évi urbáriumai
A VESZPRÉMI KÁPTALAN 1727. ÉS 1755. ÉVI URBÁRIUMAI Közzéteszik és bevezetővel ellátták: Kálmán Dániel-MiHALiK Béla VilmosZarnóczki Áron. (A Veszprémi Egyházmegye Múltjából 24.) Veszprémi Egyházmegyei Történelmi Munkaközösség, Veszprém, 2012. 160 oldal Forráskiadást elkészíteni hasznos, de egyáltalán nem hálás feladat. A rengeteg és precíz munkát igénylő munka nem hozza meg azt a szakmai elismerést, amit egy jelentősebb tanulmány vagy egy monográfia eredményez. Mályusz Elemér 1960-ban, egy a források kiadásáról szóló vitán azt mondta, hogy a forráskiadási munkának a pályájuk kezdetén álló, fiatal történészek esetében van didaktikai haszna, illetve az idősebb korosztályú történészek esetében, akiknek az írói vénája már a kimerülés stádiumában van. Kimondva vagy kimondatlanul, sokan azonosulnak Mályusz kijelentésével még mai is. A magam részéről ezzel a megállapítással nem tudok egyetérteni, a jó forráskiadványok haszna véleményem szerint felbecsülhetetlen. Felsorolni sem lehet azon forráskiadványok számát, amelyek nélkül a történettudomány jóval szegényebb lenne, nem beszélve azokról az esetekről, amikor bizonyos forrásokat kizárólag kiadványokból ismerhetünk, mert az eredeti iratok a történelem során elpusztultak. Éppen úgy hasznosak azok a forráspublikációk, amelyek jelentős személyek emlékiratait, levelezéseit teszik közzé, vagy egy-egy valaha élt történetíró művét publikálják, mint azok a források, amelyek névtelen tömegek életét örökítik meg. Az előbbi kettőre elég csak példaként Kossuth Lajos összes művét publikáló sorozatra utalni, vagy Kulcsár Péter monumentális Bonfini kiadását említeni, az utóbbira számos összeírás- és urbárium kiadást. Az egyedi és a tömeges jellegű források mindegyikének megvan a maga jelentősége és haszna, éppen ezért bármelyik kiadása a történettudományt gazdagítja. A parasztság, jóllehet, a magyar társadalom közel 90%-át alkotta, a források tekintetében ez az arány nem jelenik meg. A Mária Terézia-féle úrbérrendezés forrásai kivételével többnyire nem maguk a parasztok szólalnak meg a források lapjain, hanem az uralkodói elit közvetítésén keresztül jelennek meg, összeírásokban, urbáriumokban, anyakönyvekben vagy peres iratokban stb. kerülnek elő a gyakran a névtelenség homályába burkolózó paraszti tömegek. Ritkán fordulnak elő olyan források, amelyek személyükben szólaltatják meg a parasztokat, és tudunk meg róluk egyedi információkat, mint például Carlo Ginzburg: A sajt és a kukacok1 című művében megjelenő 16. századi molnár esetében. A magyar levéltárak nyilván szintén őriznek hasonló jellegű forrásokat - lásd boszorkányperek például - de inkább a későbbi korszakokból, és feltehetően nem nagy számban. Éppen ezért örömteli minden olyan forráspublikáció, ami valamilyen módon a parasztságról nyújt releváns információkat számunkra. Az itt bemutatásra kerülő kötet 18. századi urbáriumokat ad közre, amely egyszerre szolgáltat új információkat gazdaságtörténeti kutatásokhoz, a jobbágy1 Ginzburg, Carlo: A sajt és a kukacok. Egy X VI. századi molnár világképe. Bp., 2011. Levéltári Közlemények, 84. (2013) 241-265. 241
