Levéltári Közlemények, 84. (2013)
Irodalom - A veszprémi káptalan 1727. és 1755. évi urbáriumai
Irodalom földesúr viszonyhoz és konkrétan egy egyházi földbirtokos, jelesül a veszprémi káptalan gazdálkodásáról. Az 1767. évi úrbérrendezés során a községek és mezővárosok jelentős része egységes urbáriumot kapott, az ezt megelőző évszázadokban a jobbágyok vagy urbárium, vagy contractus, vagy usus, azaz szokásjog alapján rótták le kötelezettségeiket a földesúrnak. Mivel a szokásjog volt a legmeghatározóbb, így 1767 előttről nem mindenhonnan maradtak fenn írott urbáriumok, jóllehet, elvileg már a 14-15. században ismert volt ez az irattípus. A 15-17. században egyre több helyen készítettek viszonylag részletes urbáriumokat magánföldesurak is, de gyakrabban és precízebben a kamarai tulajdonban lévő birtokokról készültek. Minden korszakkal foglalkozó kutató ismeri és használja Maksay Ferenc: Urbáriumok c. 1959. évi kötetét, vagy még korábbról Jakó Zsigmond 1944. évi, A gyalui vártartomány urbáriumait tartalmazó kötetét, vagy újabban Szirácsik Éva urbáriumkiadását,2 és a példák még folytathatók. Az urbárium valóban a mezőgazdaság-történet egyik „legváltozatosabb és legéletszerűbb" forrástípusa, amint azt Maksay Ferenc is írta említett művében. Kétségtelenül igaz, hogy egy-egy birtok gazdálkodására, a jobbágyok kötelezettségeire kiváló adatokat szolgáltatnak, mind a gazdaság-, a társadalom- és jogtörténet iránt érdeklődő kutató találhat számára érdekes adatokat az egyes urbáriumokban. Veszprém megyéből Lichtneckert András adott ki urbáriumokat, úrbéri és telepítési szerződéseket 1690 és 1836 közötti időből.3 Jelen kötet a veszprémi káptalan 1727. évi és 1755. évi urbáriumait teszi közzé. A veszprémi káptalan birtokai a Dunántúlon helyezkedtek el, elsősorban Veszprém, Somogy, Fejér és Zala megyékben. Összesen 22 települése volt a káptalannak a 18. század elején. A török hódoltság után, a 18. század elején szükségesnek látszott a káptalani birtokokon is a jobbágy-földesúri viszony (újrajszabályozása. Ennek köszönhető az 1727. évi, majd az 1755. évi urbárium. A káptalan valamennyi birtokának 1727- ben készült urbáriuma településenként, magyar nyelven veszi sorra a jobbágyok úrbéri szolgáltatásait, de a kötet szerzői közlik azt a latin nyelvű kiegészítést is, ahol a jobbágyok neveit és teleknagyságát, állatainak számát, tehát általában a gazdálkodásához szükséges tárgyi eszközöket írták össze. Ez az összeírás képezhette az elkészülő urbárium alapját. Nagyon érdekes, hogy az úrbérrendezés során felvett paraszti vallomásokban (kilenc kérdőpontos vizsgálat) megkérdezték a parasztokat, hogy korábban volt-e urbáriumuk, esetleg szokásjog vagy kontraktus alapján adóztak. Zala megye paraszti vallomásainak kiadása során érdekelt, hogy azokban a településekben, amelyeknek földesura a veszprémi káptalan volt, vallottak-e korábbi urbáriumról a parasztok, hiszen az itt bemutatott kötetben kiadott urbáriumokban szerepelnek. A következő eredményre jutottam: Garabonc, Fölsőpáhok, Merenye településekben nem emlékeznek korábbi urbáriumra, és csak kontraktus létéről vallanak a parasztok. Paloznak községben 2 Szirácsik Éva: A Koháry család Nógrád és Heves vármegyei birtokainak urbáriumai (1716, 1718). Salgótarján, 2007. (Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 54.) 3 Lichtneckert András: Veszprém vármegye községeinek urbáriumai, úrbéri és telepítési szerződései, 1690-1836. Veszprém, 2009. (A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 21.) 242
