Levéltári Közlemények, 82. (2011)
Levéltári Közlemények, 82. (2011) 1. - Közlemények - Kocsis Piroska: Marginalizálódás és a szociálpolitika válaszai az 1980-as években
Közlemények az eladott szociális bérlakások következtében lakás- és munka nélkül maradók, akik éjszakáikat utcákon, pályaudvarokon, aluljárókban, parkokban, barlangokban, üres épületekben, pincékben és kazánházakban töltötték. Növelte az utcára kerültek számát a munkásszállók104 egyik napról a másikra történő bezárása és más célú hasznosítása, az 1989-es részleges amnesztia105 és a fel nem derített bűnelkövetők számának gyors növekedése, valamint egyes csoportokban a kábítószer-fogyasztás elterjedése, az ideggyógyintézetek és az alkoholelvonó osztályok betegei. Számukat 1989-ben 30-40 ezerre becsülték, ebből 15-20 ezer ember a fővárosban élt. Átlagos életkoruk 38-44 év, háromnegyedük 30-60 év közötti és többségük férfi. A probléma kezelésének első lépései a hajléktalan emberek jelenlét-demonstrációinak hatására indultak meg. A döntéshozók — eszközök hiányában — a korábban politikai távolságtartással kezelt társadalmi szerveződések és karitatív csoportok, egyházi és világi segítők együttműködésére számíthattak. Az ő közreműködésükkel nyíltak meg az első menhelyek 1989-1990 telén, és indult el a hajléktalanság kezelése kényszerűen a „tűzoltó" megoldások útján. A kormányzat a hajléktalan emberek problémáira késve reagált, így a hajléktalanellátó rendszer csak fokozatosan alakulhatott ki. A kezdeti időszakban szálláshelyek és népkonyhák nyíltak. Az ellátás differenciálódása csak lassan indult el, és egyfajta sodródás jellemezte. 1989-ben, a Blaha Lujza téren demonstráló hajléktalanok számára megnyílt az első menhely egy csepeli tornateremben, majd átadtak két volt munkásőr bázist a VIII. és X. kerületben. 1990 januárjában a Déli pályaudvaron összeszerveződő hajléktalan emberek ideiglenes menedéket kaptak a Csillebérci Úttörő Táborban, Budaörsön, egy volt katonai laktanyában pedig létrejött az első hajléktalanszálló. A társadalom perifériájára szorultak egy része átmenetileg valamilyen intézményben lakott, de e biztonság látszata mögött a legteljesebb otthontalanság jellemezte az itt élőket. Ezek közé tartoztak a munkásszállók, az állami gondozás intézményei, a börtönök, az alkoholelvonók, az elmegyógyintézetek, a kórházak, a szociális otthonok, az átmeneti szállások stb. lakói. Az intézményrendszer kialakulása és jogi szabályozásának főbb pontjai 1989-1990-ben a politikailag sérülékeny központi kormányzat rugalmasan reagált a jelenségre. Úgynevezett „hajléktalan műhelyt" hozott létre a hajléktalan104 Az 1982-es munkásszállókra vonatkozó vizsgálatból kitűnt, hogy a szállók menedékház funkciót is betöltötték, ahol mintegy 15 ezer ember élt. A lakók ötödére volt jellemző, hogy állandóan a szállón lakott, magas volt körükben az állami gondozottak és a szakképzetlen munkások aránya. Egy 1985-ben megjelent tanulmány szerint a munkásszállón élők 20%-ának gyakorlatilag nincs lakása, a lakók háromnegyede halmozottan hátrányos helyzetűnek tekinthető. 105 Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke hirdetett amnesztiát. A törvény nem vonatkozott a visszaeső bűnözőkre és az emberellenes bűncselekmények elkövetőire. 48
