Levéltári Közlemények, 82. (2011)
Levéltári Közlemények, 82. (2011) 1. - Közlemények - Kocsis Piroska: Marginalizálódás és a szociálpolitika válaszai az 1980-as években
Közlemények volt a mozgás-, hallás-, látás- és lelki sérült.88 Nem talált meghallgatásra Bognár Szabolcsnak az Ötlet oldalain89 megírt javaslata sem, amely felvetette, hogy kerületenként légópincéket, óvóhelyeket nyissanak meg a hajléktalan emberek számára. 1987-ben megjelent egy hajléktalansággal foglalkozó műhelytanulmány,90 amely harminc-hatvanezerre becsülte a hajléktalanok számát, és átfogó képet adott a hajléktalanság akkori jellemzőiről. A Szociális és Egészségügyi Minisztériumban Bánfalvi István elnökletével 1988 márciusa és 1990 áprilisa között egy széles körű szakértői bizottság kidolgozta, és vitára bocsátotta a szociálpolitika távlati fejlesztési koncepcióját. A koncepcióban hangsúlyos szerepet kapott a hajléktalanság ügye. Bánfalvi rendszeresen tájékoztatta Csehák Judit szociális és egészségügyi minisztert „a hajléktalanok ügyének rendezésére tett" intézkedésekről. Ennek érdekében „a válság kezelése, az okok feltárása, a feladatok szakszerű meghatározása és koordinálása érdekében" az államtitkár több alkalommal szakmai megbeszélésre hívta a fővárosi tanács és az érintett (fő)hatóságok képviselőit, valamint több, a hajléktalanok ügyével foglalkozó szakembert. Bánfalvi 1989. december 5-ére összehívott egy „gyakorlati szakemberekből és az érintett tárcák képviselőiből álló bizottságot", amely a probléma megoldásának kimunkálása érdekében nyílt szakmai műhellyé alakult. E fórum működésével „a hajléktalanok ügyének tartós megoldását" kívánták elérni, hiszen, mint Bánfalvi kijelentette:91 közel „4000 hajléktalannak nem tudtak a meglévő 920 férőhelyen szállást biztosítani",92 így ideiglenes megoldásokat kerestek. Az ülésen hozzászóló szakemberek többek között megállapították, hogy mintegy 8-10 000-re tehető a fővárosban a 10-40 év közötti hajléktalanok száma, akiknek nagy része nem rendelkezik okmányokkal, állandó lakóhellyel, egészségük, megélhetésük veszélyben van. A helyzet megoldása érdekében elengedhetetlennek tartották a szakemberek összefogását, az állami, a társadalmi szervek, az egyesületek és az egyházak együttműködését. Ide kapcsolható a Szociális és Egészségügyi Minisztérium néhány nappal korábban, 1989. november végén készült összefoglalója, amelyben megállapították, hogy Budapesten „a helyzet kritikussá vált". Budapest Főváros Tanácsa komoly erőfeszítéseket tett a hajléktalanok ideiglenes elhelyezésére és elsődleges gondozásuk biztosítására. Az intézkedések hírére egyre több vidéken élő hajléktalan és munkanélküli utazott Budapestre, ami a probléma hosszabb távú rendezése érdekében nem volt kívánatos, sőt a kialakult helyzet emiatt tarthatatlanná vált. A folyamatot természetesen adminisztratív eszközökkel nem lehetett megállítani, ezért sürgették, hogy „az ország valamennyi területén egy időben szülesse88 Oross, 2001.15. 89 Dobszay, 1988.14-15. 90 Gyukis-Oross, 1999. 91 MÓL XIX-C-13-a-657-1989. 92 Egy 1990-es adat szerint mindössze 280 ágy állt rendelkezésre az egész országban, ami arra utal, hogy nem készült megbízható nyilvántartás ezekben az években. 44
