Levéltári Közlemények, 82. (2011)

Levéltári Közlemények, 82. (2011) 2. - Közlemények - Szirtes Zsófia: Andreas Gunesch: Fides Saxonum in Transylvania (1697). Történeti apológia az erdélyi Habsburg-uralom kezdetéből

Szirtes Zsófia: Andreas Gunesch: Fides Saxonum in Transylvania (1697).

A szebeniek, az árulás vádja ellen védekezve, válaszlevelükben a történelem során tanúsított hűségükre és állhatatosságukra emlékeztetik Báthory Zsigmondot, és a tőle való elfordulásukat a fejedelem lemondásával és I. Rudolfnak tett többszörös hűségesküjükkel indokolják. Különféle metaforákkal hárítják el az anyagi áldozatvállalás hiányának vádját:

Eure Durchlaucht vergleichen uns den Hummelin welche zu keinem Werck nutzig seyen, sondern nur das von den arbeitsahmen beinen gesahmlete süße hohnig verzehren. Wir sagen das wiederspill, die Sächsische Nation seyn fleißige beinen gewesen, welche alle stocke mit süßem hönig angefüllet hatten, aber Michael Vayda hat den Honigseim außgeschuttet, das wenig übergeblieben, demselben seyn andere beinen nachgefolget, welche das honig mit den beinen stocken weg genohmen, also dass die Sachsen in das äußerste Armuth gerathen, Welches niemanden mehr zu zuschreiben, als denen die uns verlaßen, und dem raub außgelegt hatten.132

A szászok a méhek mellett ahhoz az ezópusi tyúkhoz is hasonlatosak, amely naponta arany tojást tojt urának; majd a katonák mohóságukban a tojással együtt a tyúkot is felfalták, amiért aztán mindkettőt nélkülözniük kellett. A szászok válaszlevelük végén kiszolgáltatottságukat, védtelenségüket hangsúlyozzák: „Wir wollen dem anhangen, der uns von eußerlichen feinden beschützen wird."133

Gunesch történeti példatárának következő állomása Székely Mózes fellépése (1602-1603). A szerző ismerteti a Szászföld helyzetét Székely hadjáratai idején, és a figyelmet ismét Szeben hűségére tereli. Közben kijavítja Istvánffy téves állítását, aki Nagyszebeni is a Székely Mózesnek meghódolók közé sorolta.134 Az új fejedelem valójában csak Szebent és környékét nem tudta megnyerni vagy meghódítani, amelyben jelentős szerepet játszott a város vezetése, élén Albert Huettel és Lukas Ennyeterrel.135

őt, [...] a szebeniek poszméhek, akik bár nem hoznak mézet, de szívesen fogyasztják azt. [...] Ti magatok is elismeritek, hogy az ellenség kivonult. És mégis, távollétében jobban szeretitek, mint jelenlétében. Ahhoz a szolgához hasonlítotok, aki egy talentumot kapott, hogy kamatoztassa, de elásta azt a földbe, hogy idővel majd visszaadhassa. Ti is elássátok a rátok bízott tálentumot a földbe, hogy ne hozzon hasznot, megtagadjátok tőlem a háborúhoz szükséges pénzt, ágyút, puskaport, darabontot és élelmet, de készek vagytok a haza ellenségeinek mindent odaadni, amit követelnek. Ezért nem menekülhettek a büntetés alól. [...]"

132 Fides Saxonum, 299-300. „Méltóságod poszméhekhez hasonlít bennünket, amelyek semmire sem használhatók, hanem csak elfogyasztják a dolgos méhek által gyűjtött édes mézet. Mi ennek ellenkezőjét mondjuk: a Szász Nemzet szorgos méhekből állt, amelyek minden kaptárát édes mézzel töltöttek tele, de Mihály vajda kirázta a színmézet és azt a keveset, amely megmaradt, más méhek vették el a kaptárral együtt; a szászok tehát a legnagyobb szegénységbe kerültek, és ez senki másnak nem róható fel jobban, mint annak, aki elhagyott és rablásnak tett ki minket."

133 Fides Saxonum, 300., 301. „Attól akarunk függni, aki megvéd minket a külső ellenségtől."

134 Fides Saxonum, 302-307; Istvánffy, 2001. 407.

135 Arens, 2001.170.

107