Levéltári Közlemények, 82. (2011)
Levéltári Közlemények, 82. (2011) 2. - Közlemények - Körmendi Tamás: A Hontpázmány nemzetség címerváltozatai a középkorban
Körmendi Tamás: A Hontpázmány nemzetség címerváltozatai a középkorban csupán 1307-ben szereplő Forgács (II.) Miklós felesége ugyanis Csetneki Anna volt, Bebek István országbíró (1360-1369) és Bebek György királynéi tárnokmester (1359-1390) nagynénje75 — fiuk, Forgács (III.) Miklós pedig Bebek László fa- miliájához tartozott.76 Feltűnő egybeesés tehát, hogy a 14. században a Bebek család több tagjának pecsétjein is növekvő emberalakot (nőalakot) vagy emberi fejet ábrázoló segédsisakdísz látható.77 Az átvételt az is megkönnyíthette, hogy a Bebek család esetében a segédsisakdísznek két, félkörívbe görbült halat kapcsolt a sisakhoz, ezek pedig igencsak hasonlítottak a Forgácsok címerének eredeti motívumára, a félholdra.78 Csorna megpróbálta vázolni azt a folyamatot is, amelynek során a a félholdak mind inkább háttérbe szorultak a nőalakhoz képest. Felfigyelt arra, hogy a Forgács család tagjainak 15. századi pecsétjein a két holdsarló szinte mindig szorosan illeszkedik a szűz halántékához — egyetlen kivétellel: Forgács (IV.) János 1441-1446 között használt pecsétjén ugyanis lebegő helyzetben láthatóak a nőalak feje mellett (Kát. 5.4.1. sz.). Csorna mindebből arra következtetett, hogy a nőalak egészen a 15. század végéig csak másodlagos címerelemként (segédsisakdíszként) szerepelt a Forgács család címerében, és csupán 16. század elején válhatott a címer fő motívumává. A 15. század közepi ellenpéldát pedig egyszerűen a pecsétvésnök tévedésével magyarázta.79 Magam más véleményen vagyok: szerintem a nőalak az első ismert felbukkanásától kezdve, 1402-től egyértelműen dominálta a Forgácsok címerét. Ezt egyrészt azért gondolom, mert ismereteink szerint a család egyetlen tagja sem használt a 15. században olyan jelvényt, amely csak a félholdat ábrázolta volna, a szüzet nem. Olyan emlékünk viszont van, amelyen a nőalak a doborpajzs- ba foglalt címernek egyértelműen a fő motívuma, háttérbe szorítva a holdsarlókat: éppen Forgács (IV.) János 1441-1446 között adatolható pecsétje. Másrészt 75 Engel, 2001. Ákos nem, 1/2-3. t.: Bebek-ág 76 Rácz, 1995.17. 77 Rácz, 1995. 29-31. (9.1-4., 10.1., 11.1-2., 12.2-3., 13.1., 14.1. sz.) 78 Mivel az 1525-i armális megemlíti a család egy korábbi, elpusztult címereslevelét is, Ghyczy Pál úgy vélte, hogy a Forgácsok uralkodói adomány révén juthattak a sisakdíszhez (Ghyczy, 1929. 107.). Valószínűbb azonban, hogy a család csupán a címerhez fűződő jogait akarta még jobban kiemelni az állítólagos régebbi armálisra tett hivatkozással, hiszen a középkori Magyarországon a címerek felvételét még nem kötötték szükségszerűen uralkodói engedélyhez (Bertényi, 2010 [1986], 173.). — Vajay Szabolcs szerint a Magyarországon 1320 körül megjelenő sisakdíszek annak lettek volna az eszközei, hogy a nemzetségek ágakra bomlásának időszakában az egyes ágak meg tudják különböztetni a maguk címerét a többiekétől. Ezzel kapcsolatban a Forgácsok példáját külön is kiemeli (Va)áy, 1969. 284-285.). A Forgács-ág azonban gyakorlatilag már akkor kiszakadt a Hontpázmány nemzetségből, amikor ősük, Ivánka a 13. század közepén királyi engedéllyel felépítette Gimes várát (Karácsonyi, 1995 [1900-1901], 657.). Ráadásul a Forgácsoknak már az 1299-ben adatolható, sisakdísz nélküli félholdas címerük sem egyezett a genus többi tagjának csillagot és félholdat ábrázoló jelvényével. Rejtély tehát, hogy Vajay logikája szerint 1320 után miért lett volna szükségük megkülönböztető jelként még egy növekvő nőalakot ábrázoló sisakdíszre is. 79 Csoma, 1910. 50-51. 23
