Levéltári Közlemények, 82. (2011)
Levéltári Közlemények, 82. (2011) 1. - Forrásközlések - Kovács Csaba: Átalakítás vagy szétverés? A szocialista jellegű mező- gazdaság végnapjai és a kárpótlás utáni gazdálkodás néhány sajátossága
Kovács Csaba: Átalakítás vagy szétverés? szereplőkkel. A Molnár Ágnes által bemutatott három termelő gazdasági helyzete tökéletesen tükrözi a fentebb vázoltakat. Az állattartással foglalkozó házaspár kisméretű vállalkozása alig-alig biztosította a megélhetést, de bővítésre nem volt anyagi erejük. A gabonatermelő család az extenzív növénytermesztés révén jól jövedelmező vállalkozást tudhatott magáénak, de azzal szembesültek, hogy ha a családos gyerekeket jobban akarják támogatni, akkor kénytelenek előremenekülni, vagyis újabb földeket bérelni, vásárolni. A harmadik kistermelő, a munkahelyét elvesztő virágkertész házaspár pedig a rendszerváltás után teljes energiával a virágkertészkedéssel foglalkozott, mely ugyan nagy profitot hozott, de még így is kénytelenek voltak nyáron zöldséget termelni, télen pedig koszorúk, korai virágpalánták nevelésével, árusításával kiegészíteni jövedelmüket. Az egyéni sorsok mellett elmondható, hogy a közösség is megsínylette a gazdasági hanyatlást, hiszen demográfiailag rosszabbodott helyzetük (csökkent a születések száma, a jól képzett fiatalok pedig elvándoroltak), valamint a közösségi összetartás is szertefoszlani látszott. Összegzésként a szerző szerint így elmondható, hogy a kisüzemi — egykori paraszti — rendszer „amely a szocializmusban a fő munkahely vagy nyugdíj rendszeres jövedelmére épült, s így biztosított anyagi fellendülést a másodállású kistermelők számára, a mai piaci viszonyok között, amely a legminimálisabb termelési és értékesítési biztonságot is nélkülözi, s a legrövidebb távú kalkulációt is kétes kimenetelűvé teszi — nem működik többé".37 A második esettanulmányban Bali János néprajzkutató a Kecskemét vonzás- körzetéhez tartozó kerekegyházi baromfitenyésztők vizsgálatával egy olyan sikeres útját mutatta be a rendszerváltás utáni gazdálkodásnak, amit egyáltalán nem tekinthettünk általánosnak az ezredforduló Magyarországán. A településen a baromfitartás és hozzá kötődően a tojástermelés kezdetei az 1930-as évekre nyúltak vissza, a nagyobb arányú felfutás azonban az 1969-ben megalakult szakszövetkezet keretein belül történt; sikerességet a jó értékesíthetőség mellett a háztáji feltételeinek megfelelő termelés biztosított. A '80-as évek végén is kimagasló hozamot biztosító tojástermelés lehetővé tette a szövetkezet 1992-es felbomlásakor 60 millió Ft tehermentes vagyon felosztását, amely többek között egy új tulajdonosi szövetkezet (Viador Baromfitenyésztő Szövetkezet) létrejöttét is elősegítette. A településen működő másik, szarvasmarhatartásra és a háztájikhoz kihelyezett sertéstenyésztésre szakosodott szövetkezet veszteségesen üzemelt, felbomlásakor a tagok nem kaphattak részesedést a vagyonból. Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy a rendszerváltás után a helyi mezőgazdaság ágazati struktúrájában — a szőlő-, gyümölcs- és szántóföldi növénytermesztés, illetve a szarvasmarha- és sertéstartás térvesztése mellett — egyre dominánsabb szerepet kapott a baromfitenyésztés. Bár a tojóállomány 1998-as száma — igaz emelkedő tendenciát mutatva, de — lényegesen elmaradt a szakszövetkezet legsikeresebb periódusában mérthez képest, az ágazat prosperálásának megítélésekor érdemes figyelembe venni a termelői körben bekövetkezett koncentrálódást is: míg ” Molnák, 2005.137. 249
