Levéltári Közlemények, 81. (2010)

Források - Vida István: Az „Erdélyi" fedőnevű ügynök jelentései a kisgazdapárti emigráció vezetőiről

Források élő történész, akinek a nevét elfelejtettem. A magyar emigráció 1945 óta létező vezetése segítette a kétmilliós romániai magyarságot, és sikerült az amerikaiak rokonszenvét eb­ben a kérdésben megszereznie. Nixon romániai útja előtt fogadta őket. Az út jelentőségét abban látja, hogy az ameri­kai elnök Brezsnyev-doktrínát elutasítja, és azzal szemben olyan nyíltan mer fellépni, mint eddig egyetlen korábbi elődje sem. A Bodor-terv a megvalósulás küszöbén áll, mert a Szovjetunió viszonya Jugoszláviával és Romániával nem jó, s a szovjet csapatok Cseh­szlovákián keresztül Európa közepébe bekerültek. Kína Moszkvát engedményekre fogja kényszeríteni Európában, és akkor meg lehet csinálni a nem kommunista, semleges Er­délyt a román-magyar egyenlőség szellemében. Ehhez azonban új emberek kellenek, mert az egykori — 1945 utáni — politikusok csak politizáló figurák, akik a nemzet nagy sorskérdéseivel, [a] történelmi és szellemi hagyománnyal nincsenek tisztában. Művelet­len pénzhajhászok. Nem kifogásolta sem Nagy, sem Varga gazdagodását, mert Ameriká­ban ez így szokás, de ettől még lehetnének komoly politikusok. Szent-Iványi úgy véli, a Széchenyi Társaság, az egyházak és a Szabad Európa Rádió komoly remény a magyarság jövője szempontjából. Ferencz Józsefet és R. Filep Imrét128 csaló, tolvaj, beépített embe­reknek tartja, az egész magyar unitárius egyházi vezetéssel együtt. Nem úgy az erdélyie­ket, akik puritán, becsületes, a románokkal együtt dolgozó vezetők, közülük Kiss Ele­ket,129 Fazekast130 és Mikó Imrét131 említette. Júliusban a liberális egyházak Bostonban tartottak gyűlést, ahova a magyar unitárius egyházat is meghívták. Ez teljesen súlytalan, az amerikai hivatalos politika által támoga­tott szerveződés. Herczegtor132 és neje Szánthó Vilma rendszeres ellenőrzés alatt állnak, már csak néger és izraeli kapcsolataik miatt is. Szent-Iványi Sándort mint filoszemitát ismertem és elbámultam antiszemita kijelentésein. Ha a sajtó nagy része, a mozi, a szín­ház és a TV egészen, a rádió kis részben, nem volna zsidó kézen, akkor a Földközi tengeri kérdés régen el volna intézve, annyira ellenszenvesek az amerikai állampolgárok előtt Izrael erőszakos cselekedetei. Vietnam is azért nem fejeződik be, mert a zsidóság nem engedi, mert akkor általános békehangulat kerekedne felül, és vissza kellene vonulniuk. Szent-Iványi csak Varga Bélát tartja elismerhető, komoly embernek, akinek kint te­kintélye van. Kovács Imre minden két hónapban mást akar, neki semmit sem hisznek el. Szerinte ügynökként hazaküldik. Kiss Sándor a legkomolyabb és szervezésre a legalkal­masabb személy, de olyan elfogult református, hogy erdélyi-ízű politikát vele csinálni 1989 között a Transsylvania c. magyar nyelvű folyóirat szerkesztője, amelynek egyes példányai Magyarországra is bejutottak. 128 Remetei Filep Imre (1915-1970), unitárius lelkész. 1946-ban került Magyarországra. 1953-ig a hódmezővásárhelyi egyházközség lelkésze. 1968-tól a Magyarországi Unitárius Egyház helyettes püspöke. 129 Kiss Elek (1888-1971), teológiai tanár, egyházi főjegyző. 1946-tól haláláig unitárius püspök. 130 Fazekas János (1926-2004), kommunista politikus. 1945-től párttag. 1954-1956-ban az RMP KV titkára. Az 1960-1970-es években miniszterelnök-helyettes, több tárca vezetője. 1968 után szembe­fordult a Ceau§escu-féle diszkriminatív nemzetiségi politikával, ezért kegyvesztett lett. 131 Mikó Imre (1911-1977), ügyvéd, író. 1940-től behívott erdélyi képviselőként a Magyar Országgyű­lés tagja, és az Erdélyi Párt egyik vezetője. 1944-ben a fegyverszünet mielőbbi megkötését és a ma­gyar-román megbékélést sürgette. 1945-ben a szovjet hatóságok letartóztatták, a Szovjetunióba hurcolták. 1949-ben tért haza Kolozsvárra. 132 Névelírás, helyesen: Harringtormé, Szánthó Vilma. Férje a New York-i unitárius Community Church lelkésze volt, ő maga Kolozsvárott szerzett unitárius lelkészi oklevelet. 346

Next

/
Oldalképek
Tartalom