Levéltári Közlemények, 80. (2009)
Levéltári Közlemények, 80. (2009) - Forrásközlések - SZÜCS LÁSZLÓ: Nagy Ferenc személyi titkárának első vallomása az összeesküvési ügyben
Szűcs László: Nagy Ferenc személyi titkárának első vallomása a összeeskűvési ügyben tárgyalások már 1947 áprilisában megindultak Bartha budapesti jogi képviselőjével, egy dr. Somogyi nevű ügyvéddel. Somogyi a József nádor téren lakott. Tudomásom szerint Nagy Ferenc Svájcba való kiutazása után Barthával személyesen is tárgyalt. Hogy milyen eredménnyel, nem tudom. Vagyoni viszonyairól még csak annyit, hogy volt néhány családi ékszerük, mit részben vásároltak, részben pedig ajándékozás formájában kaptak. így pl. értékes ékszereket kapott 1946 nyarán Amerikában, Harry Rott nevű magyar származású ékszerésztől. Egyházakhoz való viszonya Nagy Ferenc buzgó református volt. Ilyen irányú nevelést kapott szüleitől is. És ezt ő még inkább elmélyítette. Kora fiatalságában bekapcsolódott a református ifjúsági mozgalomba, a KIE-be. Majd később, de különösen 1939 után részt vett a Dunamelléki Református Egyház kormányzásában. 1945 végén, vagy 1946 elején a Kálvin téri egyház főgondnokává választották és 1947 tavaszán már szó volt arról, hogy egyházkerületi főgondnokká válasszák. Ravasz László és Nagy Ferenc nagyon bensőséges viszonyban volt. Kölcsönösen támogatták egymást. Jó viszonyban volt még Muraközy Gyulával, Szabó Imrével, Victor Jánossal. Nagy Ferenc rendkívüli barátságban állt Bereczky Alberttel. Őt igen sokra értékelte. Bereczky és Nagy kölcsönösen támogatták egymást és bizonyos értelemben Bereczky volt Nagy szószólója a ref. egyház felé. Nagy Ferenc többször hangsúlyozta, hogy régen a Kisgazdapárt vidéki exponensei a református lelkészek voltak. 1 3 A katolikus egyház felé kereste a kibontakozás útját, azonban nem mindig sikeresen. Nagy Ferenc és Mindszenty között Varga Béla, de még inkább Saláta és Hám Tibor próbált közvetíteni. 1 4 A lényegbevágó differenciák abból adódnak, hogy Mindszenty a maga állását politikai téren is akarta érvényesíteni, hiszen a köztársasági államforma és a földbirtokreform ellen volt. Fontos szempont volt az is, hogy Nagy Ferenc nem akart hozzájárulni egy keresztény párt megalakulásá1 3 Ravasz László (1882-1975) 1921-től 1948-ig a Duna-melléki Református Egyházkerület püspöke. Muraközy Gyula (1892-1961) református lelkész, író. 1932-től a Kálvin téri gyülekezet lelkésze. 1946-ban a Duna-melléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője, püspöke. Több református lap, kiadvány szerkesztője. Szabó Imre (1891-1955) református lelkész. 1930-tól 1948-ig Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának tagja, 1932-től a budapesti református egyházmegye esperese. Victor János (1888-1954) református lelkész, egyházkerületi tanácsbíró, lelkészi főjegyző. Bereczky Albert (1893-1966) 1948-tól 1958-ig a Duna-melléki Református Egyházkerület püspöke, majd a református konvent és zsinat vezetője. 1 4 Mindszenty József (1892-1975) esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása. Saláta Kálmán (1917-1958) közgazdász, 1945 után a Kisgazdapárt országos vezetőségének tagja. 1947 januárjában külföldre távozott. Hám Tibor (1914-1990) orvos. 1943-tól a Kisgazdapárt tagja. Részt vett a háború alatti ellenállási mozgalomban. 1945 után nemzetgyűlési képviselő, a Kisgazdapárt Politikai Bizottságának titkára. 1947-ben az összeesküvési ügy kapcsán letartóztatták, de felmentették. 1948-ban elhagyta az országot. Részt vett az emigrációs szervezkedésekben. 337