Levéltári Közlemények, 80. (2009)

Levéltári Közlemények, 80. (2009) - Forrásközlések - SZÜCS LÁSZLÓ: Nagy Ferenc személyi titkárának első vallomása az összeesküvési ügyben

Források Nagy Ferenc magánéletében szerette a jó társaságot és ritkán utasított vissza ilyen meghívást. Ő maga is gyakran látott vendégül lakásán a legheterogénebb összetételű társaságot, ahol nem volt ritkaság a cigány, a zenés mulatság. Talán itt helyes megemlíteni, hogy akkor, amikor még szerény fizetésű párt­főtitkár volt, 1939 előtt három személy volt, aki anyagilag támogatta, menedzsel­te. Kezdettől fogva támogatta gróf Hunyady Ferenc, akivel azonban 1945 után előttem ismeretlen okból nem is találkozott. Jelentős anyagi segítséget nyújtott éveken keresztül Ruttkai Antal, a Magyar Divatcsarnok tulajdonosa és Popovics Andor terményforgalmi nagykereskedő. Velük 1945 után is a legszorosabb bará­ti viszonyt tartotta fenn és igyekezett nekik támogatásukat viszonozni. Amikor 1946 végén Magyarországot mindketten elhagyták, ő intézte el útlevél-ügyüket, és ő szerezte meg a SZEB engedélyt. Popovics volt az, aki leányának, Nagy Júli­ának genfi neveltetését részben finanszírozta. Nagy Ferenc Popovicsnak segítsé­gére volt kompenzációs szerződések megkötésénél és ilyen ügyletek lebonyolí­tásánál. Többször támogatta a Közellátási és Kereskedelmi Minisztériumokban. [Sic!] Vagyoni helyzet Apjának a kb. 15 holdas birtokához Nagy Ferenc még 1945 előtt néhány holdat vásárolt, úgyhogy összesen 25-28 holdon gazdálkodtak végül is. Ebből két hold szőlő volt. Bisse községben két házuk volt. Egyik az apjáé, a másik a felesége öröksége volt. Jövedelme — amiről én tudok — az újjáépítési miniszteri, majd a nemzet­gyűlési elnöki és végül miniszterelnöki fizetés, valamint képviselői tiszteletdíj volt. Ehhez később hozzájárult a Hírlap című napilap 1 2 szerkesztőbizottsági elnöki fizetés, amit azonban nem vett fel sohasem, mert a Hírlap egyenesen az ő nevére szóló takarékkönyvbe, ill. folyószámlára utalta át. Ez az összeg 1947 má­jusában kb. 40 000 Ft-ot tett ki. Nem lehet jövedelemnek tekinteni közvetlenül azt a természetbeni lakást, amit a Miniszterelnökség tartott fenn és azt a háztar­tást és személyi természetű kiadást, aminek költségei a Miniszterelnökség Ren­delkezési Alapját terhelték. Ezeken kívül még egy jövedelmi forrása volt. Egy régebbi, de nem közeli ba­rátjával Schneider (úgy hiszem Deákra magyarosított) harkányi malmossal egy több száz disznóból álló csordát bírtak közösen. Kettejük között feles megálla­podás volt. Ez kb. 100 000-150 000 Ft-ot ért. Ezt 1947 nyarán akarta Nagy Ferenc eladni és részben ebből, részben pedig az újságírói fizetéséből, ill. jövedelméből egy villát vásárolni a Naphegyen egy Bartha nevű hajógyárostól. Ilyen irányú József (1896-1974) belügyminisztériumi tisztviselő, 1939-től menekültügyi megbízott, 1945. május 24-étől november 15-éig adminisztratív államtitkár az Újjáépítési minisztériumban, majd újjáépíté­si miniszter. 1945. november 4-étől nemzetgyűlési, majd országgyűlési képviselő. Antall József későbbi miniszterelnök apja. 1 2 A Hírlap 1946. szeptember l-jén indult és 1949-ben szűnt meg. A szerkesztőbizottság elnöke Nagy Ferenc, szerkesztője Bonyi Adorján volt. 336

Next

/
Oldalképek
Tartalom