Levéltári Közlemények, 80. (2009)

Levéltári Közlemények, 80. (2009) - Közlemények - SCHRAMEK LÁSZLÓ PÉTER: Adalékok a megyei adókezelés 18. század eleji gyakorlatához

Közlemények A vonatkozó irodalom alapján az adókivetés gyakorlata az alábbiak szerint foglalható össze. Az országgyűlések vagy — különösen az 1710-es években — a nádor elnöklete alatt megrendezett, adókivetés céljából összehívott gyűlések, az úgynevezett concursusok megajánlották az uralkodónak szánt hadiadó — latinul contributio — összegét. Ezt követően a rendek képviselői felosztották az adót a megyék között teherviselési képességük szerint. Ennek arányát a törvényhatóságok nádori portáinak száma fejezte ki. A megyei közgyűlések az így rájuk eső adóösszeget a területükön fekvő települések között szintén azok teherbíró képessége alapján vetették ki, amelynek mérésére egy másik mértékegységet, a dicá t használták.

1 Ezen állítások igazságtartalmának megítéléséhez szükséges a megyei adókivetés gyakorlatának a korábbinál szélesebb körű ismerete. Ennek keretében tanulmányozzuk elsősorban a jobbágyokra, másodsorban az iparos rétegekre és az armalista — azaz címereslevéllel rendelkező — nemesekre kivetett megyei adók szerkezetét. Végezetül kitekintést nyújtunk az egyéni teherkivetés változataira és az adókezeléssel összefüggő egyéb kérdésekre. A kutatások eredményeként a 18. században használt megyei adóalapra vonatkozó ismereteinket pontosíthatjuk. A szakigazgatás különböző intézményei régen — miként ma is — számos szakkifejezést használtak a hivatali ügyintézésben, amelyek jelentése a kortársak számára kézenfekvő volt, de értelmük az utókor számára homályba borult. E szakkifejezések tartalmának tisztázása nélkülözhetetlen vizsgálódásunk elején. Az 1700-as években országosan alkalmazott egységes adóalap a nádori porta volt, amelynek 17. századi törvényekben foglalt meghatározását a 18. században már nem alkalmazták.

2 A dica (magyarul rovás) adózáshoz való kötődése a középkorra nyúlik viszsza, amikor a királyi adószedők egy-egy boton jelölték a falvankénti adófizető jobbágy telkek számát, azaz az adóegységek számát.

3 A 17. század végétől a dica a jobbágyok vagyoni helyzetét, vagyis adózási képességét kifejező mutatószám lett. E terminus technicus tartalmára a későbbiekben még bővebben visszatérünk. 1 PAULY, 1817.153.; S

CHWARTNER

, 1811. 84 §. 331.; PUKY, 1828. 43.; ZSOLDOS, 1842. 8.; FÉNYES, 1859. 609. hasáb; MARCZAU, 1881. 72.; GRÜNWALD, 2004.173.; Л magyar egyenes adók. 25.; BAKÁCS, 1957. 78.; BÁN, 1980. 808.; BENDA, 1980. 465.; DLCKSON, 1987. 256.; HORVÁTH G. K„ 2005.160. skk. 2 CIH CD. A nádori porta első meghatározását az 1609. évi LXII. tc. 1. §-a tartalmazza, miszerint egy porta alatt négy jobbágy- vagy tizenkét zsellérházat értettek. Ezt a meghatározást megújította az 1622. évi XXXII. tc. Az 1635. évi VIII. tc. után módosult a porta tartalma, mert ettől kezdve nem négy jobbágyházat, hanem négy ekét értettek e fogalom alatt. Az 1647. évi XXXVI. tc. tovább pontosította a porta definícióját, amely szerint négy darab, egyenként négy vagy hatökrös ekével rendelkező jobbágyháztartást értettek alatta. A két ökörrel rendelkező jobbágygazdaságok közül nyolc, az eke nélküli zsellérek közül tizenhat tett ki egy nádori portát. Az 1715. évi országos összeírás előkészítése során javasolták a rendek, hogy az 1647. évi törvényben szereplő portadefiníciót használják, de ezt a javaslatot végül elvetették (Id. KALMÁR, 1991.176.). 3 BAKÁCS, 1957. 51. és BÁN, 1980. 808. 32