Levéltári Közlemények, 80. (2009)
Levéltári Közlemények, 80. (2009) - Forrásközlések - MISKOLCZY AMBRUS: „Eggy két szó a magyar nyelvről, literaturáról, és annak közönségessé tételéről s elterjesztéséről a hazában" Dessewffy József (kétszer is) elutasított értekezése a magyar nyelvről (1808, 1816)
Miskolczy Ambrus: Desse iujfy József (kétszer is) elutasított értekezése a magyar nyelvről (1808, 1816) meg nem elégedvén az általok fenn tartott és nevelt korcsosságunkon, azt maradandóvá tenni iparkodnak? Noha Ausztriában 's kivált Bécsben sok magyarok laknak, még sem kívánja ezt a' magyar nemzet, hogy az Ausztriaiak Magyarokká váljanak, sőt igazságnak ismeri hogy az ott lakó magyarok {midőn az Ausztriai dikaszteriumokhoz, vagy törvény székekhez folyamodnak, egy szóval, az Ausztriaiakkal közösülnek,} az oda való nyelvhez és szokáshoz alkalmaztassák magokat. Miért ne kívánhassa tehát a' magyar nemzet, hogy Magyar-országnak minden lakosai, kik ezen országnak és alkotmánynak javaival élnek, szint azon szerént a' magyar nyelvhez szokjanak? Midőn az Ausztriai Dicasteriumokban a' német nyelv tétetett hivatali nyelvvé a' deák nyelvnek helyébe, ugyan miként tetszett volna az Ausztriaiaknak, ha а Bécsben lakó Csehek, Morvák és Magyarok ezt mondották volna, hogy az nem lehet, mert ők németül tudni nem tartoznak; hogy ez а nyelv őreájok nézve idegen, és úgy a' deák nyelvet továbbá is meg kell а maga régi tekintetében tartani, mivel azt а Monarchiában lakó minden nemzet érti 's a' régi Ausztriai törvények deákúl vannak írva? Vagy ha azt kívánták volna, hogy inkább а franczia nyelv tétessék közönségessé, mivel ez már formált nyelv holott а német mind а társaságos életnek mind a' hivatalbeli tárgyaknak űzésére alkalmatlan? — Veniamque damus, petimusque vicissim! Nincs alkalmatlan nyelv: de találkoznak elfajult hazafiak mindenütt és minden renden. Sokan közzülök magok sem tudják mint korcsosúltak {fajultanak} el, 's mostan már állapotjokat, mellyhez szoktak, de mellynek nem okaik, főképen tunyaságból védelmezik. Ezeket kell ébreszteni, ezekbe kell nemzeti kevélységet önteni, ezeknek kell а Dán és Svéd kis nemzeteknek példáját elejekbe terjeszteni. Némelly nagy Urainknak tehát — francziáúl és németül, mert így megértenék — ezt mondanám: Fő és Nagy Méltóságú 's Méltóságos Uraim! Ugyan jobban tetszik e az Excellentziátoknak 's Nagyságtoknak, hogy magok a' külső nemzetek is korcsoknak és az ő majmaiknak ismerjék Excellentziátokat 's Nagyságtokat, mint az, hogy mind ezek a' nemzeti bélyeget becsülni tudó idegen Nemzetek, mind а magyar nép Fő és Nagy Méltóságú 's Méltóságos Uraságtokat nem egyedül füstös régi pergemenjeikért, temérdek birtokaikért 's kincseikért, titulusaikért, pantlikájikért és zsebkolcsaikért, hanem hazafiúi hajlandóságaikért 's hűségeikért tiszteljék? Higyjék-el Excellentziátok és Nagyságtok nékem, hogy ha ezek az idegenek, kiket majmoznak de nem követnek, azt cselekedték volna a' mit Excellentziátok 's Nagyságtok most cselekesznek, most Excellentzátoknak 's Nagyságtoknak nem volna mit majmozniok. Fejes János Uramhoz 's deákos tót czimborásaihoz ekképen szóllanék: Hazám' tündöklő lámpásai sőt gyakran még füstölgő fáklyáji is! hogyha másszor kérődzni (ruminare) fogtok а deák és magyar nyelv dolgában: kérünk alázatosan és igen igen szépen, a' deákságnak, mellyet olly buzgóan védtetek, adjátok ezután szebb és jobb példájit. Valóban néktek nem volt mit oltalmaznotok; nem 319