Levéltári Közlemények, 80. (2009)

Levéltári Közlemények, 80. (2009) - Forrásközlések - NEUMANN TIBOR-PÁLLFY GÉZA: Főkapitányi és főhadparancsnoki adományok a 15-16. századi Magyarországon

Források kai való diplomáciai tárgyalások terén is.

3

6 Ugyanerről tanúskodik Sforza Pallavicini magyarországi főhadimarsall (lat. supremus marescalcus bellicus regni Hungáriáé, ném. Oberstfeldmarschall in Ungarn) 1552 novemberében kelt latin nyelvű instrukciója,

3

7 amelynek értelmében ő — szintén Győr székhellyel — az 1550-es évek közepéig alapvető szerepet játszott a Balaton és Duna közötti határvidék, a későbbi győri főkapitányság kiépítésében.

3

8 Idegen főhadparancsnokok régi típusú adományai Noha az említett terjedelmes utasítások a főhadparancsnokok feladatait részletesen szabályozták, birtokadományozási jogról sem Salm, sem Pallavicini, de az elsősorban Erdély visszaszerzésére rendelt Gianbattista Castaldo főhadparancsnok (1551-1553) 1551. áprilisi instrukciója sem szólt.

3

9 Erre azonban nem is volt szükség. Mivel a késő középkori Magyarországon az uralkodói hadak vezetésére polgárháborús időszakokban rendelt főkapitányokat hadjárataik alkalmával — mint a fentiekben láthattuk — megillette a királyi felhatalmazással, az uralkodó nevében történő birtokadományozás, ezt a szokásjogot a magyar rendek, sőt a főhadparancsnokokkal különféle (hadügyi és belpolitikai) kérdésekben gyakran vitatkozó

4

0 királyi helytartók sem kérdőjelezték meg.

4

1 Ezt annak ellenére sem tették, hogy 1528 tavaszától — Báthori István nádor-helytartó utasításának megfelelően — őket is megillette a hűtlenségbe esett személyek birtokaira vonatkozó adományozási jog.

4

2 Mindezt egyértelműen igazolja a Thurzó Elek helytartó (1532-1542) vezette helytartói tanács és Hans Katzianer főhadparancsnok (1532-1537) 1532. november eleji pozsonyi megállapodása. Ez a magyar uralkodó idegen származású főhadparancsnokának adományozási jogát egyáltalán nem vitatta, csupán azt kötötte ki, hogy ő a magyar király érvényes birtok3

6 Minderre újabban PÁLFFY, 1999. 28-39. 3

7 ÖStA, HHStA Hungarica AA Fasc. 68. Konv. A. 1552. Nov. Fol. 108-110. és Fol. 111-112. (fogalmazvány) 3

8 PÁLFFY, 1999. 81-97. 3

9 ÖStA, HHStA Hungarica AA Fasc. 57. Konv. B. Fol. 165-173. (Fogalmazványból letisztázott egykorú másolat.) Egy másik, szintén letisztázott példány: Uo. 151-160. A fogalmazvány: Uo. 137149. 4

0 Ld. a 35. jegyzetben idézett munkákat. 4

1 A késő középkori adatok ismeretének hiányában ezt korábban sajnos még nem tudtuk (vö. PÁLFFY, 1999. 37.), így egy évtizeddel ezelőtti sorainkat most örömmel korrigáljuk. Mindez arra is felhívja a figyelmet, hogy a későközépkor- és koraújkor-kutatóknak a jövőben szorosabb együttmunkálkodásra lenne szükségük. Ennek elősegítésére szánjuk mostani közös közleményünket. 4

2 „quod habeat ius conferendi personis dignis bona ad triginta duos colonos se extendentia, quae sive per notam infidelitatis, sive per defectum seminis aut alio quocunque modo ad collationem nostram legitime spectarent." R. Kiss, 1908.338.: No. VI. (1528. márc. 7.), 344.: No. X. (1532. okt. 4.), 360.: No. XX. (1542. dec. 30.), 395.: No. XXXVIII. (1550. ápr. 12.) és 408.: No. XLIII. (1554. ápr. 15.) 218