Levéltári Közlemények, 79. (2008)

Levéltári Közlemények, 79. (2008) - VASS GERGELY: Népszámlálási iratok a Magyar Országos Levéltárban 65

Vass Gergely tás, lakás stb.); ezek megnevezése változatos, így ismerünk például egyéni lapot, személyi kérdőívet, lakásösszeír ó-ívet stb. Noha előfordul a lajstromformában kiállított űrlap is (egy lapon soronként következnek a felvételi egységek), egy felvételi egységhez mégis legtöbbször egyetlen lap tartozik. Ennek praktikus oka volt: a kézi feldolgozás alapvető módszerét ugyanis az ún. szétvetés jelentette, amikor a lapokat különböző szempontok szerint újra és újra csoportokba rendezték, majd megszámolták.

8 A későbbi időkben, 1970-től mind több adatot kódolással, számítástechnikai úton dolgoztak föl. Az adatfelvételi lapokat a számlálóbiztos jelenlétében kellett kitölteni, ő gyűjtötte össze azokat, így keletkezésük pillanatában számlálókörzetenként csoportosítva álltak rendelkezésre (a számlálókörzet 300-1000 fős területi egységet jelent). Általában az egy lakásban lakók személyi kérdőíveit lakásösszeíróív fogta egybe, emellé kerültek az egyéb felvételi egységek adatlapjai is. A teljes számlálókörzet kb. 100-300 lakást: egy csomót tett ki. A számlálókörzet adatai utóellenőrzésen estek át, majd ezután kerültek a feldolgozás helyére. (Láttuk már, hogy az 1869. évi népszámlálás alkalmával a feldolgozás megyei szinten történt; a két világháború között pedig más intézmény dolgozta föl a budapesti egyéni lapokat, mint a lakáslapokat.) A feldolgozás lépései során, akár szétvetéssel, akár kódolással történt, mindig igyekeztek egyben tartani a számlálókörzeti csomót. A csomókhoz összesítőív, illetve kísérőlap is tartozott; előbbi mintegy tartalomjegyzékül szolgált, utóbbin pedig az egyes feldolgozási fázisokat regisztrálták. A feldolgozást követően a csomók életútjának végét többnyire a selejtezés jelentette. Ezt részben a személyes adatok védelme,

9 részben a tárolókapacitás költségessége indokolta. Néhány esetben mégis előfordult, hogy az adatfelvételi lapok elkerülték a selejtezést. A 20. század közepéig többnyire akkor, ha nem a Központi Statisztikai Hivatal dolgozta fel azokat. Az 1869. évi népszámlálás lajstromos íveit több vármegye megőrizte, ezek ma néhány megyei levéltárban megtalálhatóak.

10 Az 1941. évi budapesti lakásívek, valamint egy kevés 1949. évi adatlap valószínűleg Budapest Főváros Statisztikai Hivatalának megszűnésekor került a város irattárába, majd levéltárába. A század második felében, az 1970., 1980. és 1990. évi népszámlálások 20-25 %-os mintáját a KSH tudatosan őrizte meg a későbbi feldolgozások számára. A mintavétel jól dokumentált módszertani elvek alapján, számlálókörzetek szintjén történt (azaz egész számlálókörzeti csomókat selejtez8 THIRRING, 1983. 29. 9 Noha a személyes adatok védelmének jogi normája a rendszerváltás előtt nem létezett, a magyar statisztikusok régtől fogva hangoztatták, hogy amennyiben valakit hátrány ér egy egyedi statisztikai információ miatt, az rontja a későbbi önbevallások adatminőségét (azaz tulajdonképpen őszinteségét). Ezért a népszámlálási és statisztikai törvényekbe ismételten belekerült, hogy a kérdésekre adott válasz nem bír okmányjelleggel, azt nyilvánosságra hozni, adókivetés céljára fölhasználni stb. nem szabad (először az 1890. évi IX. törvény utal erre). Ennek ellenére a második világháború utáni német kitelepítéseket részben az 1941. évi népszámlálás anyanyelvi és nemzetiségi kérdéseire alapozták. CziBULKA-HEINZ -LAKATOS, 2004. 10 THIRRING, 1983.13-14. 68