Levéltári Közlemények, 79. (2008)

Levéltári Közlemények, 79. (2008) - Irodalom - Száműzve, de le nem győzve. Kéthly Anna emigrációs levelezése, 1957-1976. Szerk.: ZICHY MIHÁLY. Budapest, 2007. 352 o. (Ismerteti: STRASSENREITER ERZSÉBET) 341

Irodalom Kéthly politikai pályafutása 1919 augusztusát követő években kezdődött, amikor az MSZDP Nőbizottságának tagjaként részt vett a gyermekmentő akciókban, a forradalmak áldozatait megsegítő párt és szakszervezeti munkákban, a Nőmunkás szerkesztésében, a különböző emberjogi mozgalmakban. Ezekről nem olvashatunk, viszont azért bírálja Kéthlyt, hogy a Horthy-rendszert és a polgári oldalt szociáldemokrata aspektusból ítélte meg, kvázi hibásan. A Horthy-korszakkal kapcsolatosan a Bevezető kiemelt figyelmet szentel Kéthly parlamenti munkájának, ám kizárólag a szociális-érdekvédelmi tevékenységére helyezi a hangsúlyt, a politikai rendszert, a hatalmat, a kormányzati intézkedéseket, a jogfosztást, stb. bíráló felszólalásairól, interpellációiról hallgat, a politikai munkáját negligálja. Nem értékeli összességében a kb 800 beszédét, interpellációját, bizottságokban elhangzott hozzászólását sem. Az adatok gyakorta pontatlanok: az egyik jegyzetben azt állítja, hogy Kéthly a zsidótörvények alkalmával kétszer szólalt meg, 1938-ban és 1939-ben. Holott a Parlamenti Napló szerint 1939-ben Kéthly nem egyszer, hanem 11-szer tiltakozott, érvelt a II. zsidótörvény-tervezet ellen. Nem foglalkozik a Bevezető Kéthly részvételével az SZDP háború utáni programjának kidolgozásában, a háborúellenes magatartásával, a fasizmus elleni tiltakozásaival sem. A 25 év legfontosabb eseménye a Bevezető szerint az 1943-ban megkötött SZDP-FKGP együttműködési megállapodás, amikor szerinte az SZDP a polgársággal szövetkezett. Zichy problémája — a Bevezetőben nem egy helyen közli is —, hogy Kéthly „Felszólalásainak hangnemén érződik a korabeli szociáldemokráciára jellemző hevület, amikor pl. a felmondást szabályozó jogi hátteret bírálva, »ellenforradalmi jogalkotásról« beszél,(...), majd egy ugyanebben a témakörben kibocsátott 1920. évi miniszterelnöki rendelet hátterét »konszolidált reakciónak« minősítette". Ehhez az alábbi kommentárt fűzi: „Ezt a szóhasználatot a bolsevikok is magukévá tették. Ez a tény a külső, felületes szemlélőben a szociáldemokraták és a bolsevikok közötti különbségtételt megnehezítette." A szerző nem is sejti, hogy a „bolsevikok" nem Kéthly kijelentése alapján helyezkedtek ugyanarra a véleményre, hanem politikai értékrendjük, és a tények alapján. És Kéthly Anna sem a bolsevikoktól „kölcsönözte" ezt az értékelést. Az a véleménye pedig a naivitás határát súrolja, hogy „a felületes szemlélők" nem tudtak különbséget tenni a szociáldemokraták és a kommunisták között. Sajnos a kellő konkrét ismeretek hiánya következtében született szerkesztői vélemények hemzsegnek a kötet egészében. Az említett bekezdéshez fűzött jegyzetben Zichy még azt is közli, hogy Kéthly „Baloldali meggyőződése és szemlélete élete végéig megmaradt, (ezt eddig nem tudtuk, ez valóban nóvum!!! — S. E.), bár az emigrációban fokozatosan másra tette a hangsúlyt." (6. Íj.). Ehhez annyit fűzhetünk hozzá, hogy pontosabban: szociáldemokrata meggyőződése maradt meg, és ebben nem volt hangsúly eltolódás. A fenti eszmefuttatás folytatásaként a Bevezető belebonyolódik a '30-as évek egyik oktatásügyi vitájába, méghozzá úgy, hogy nem ismerteti Hóman Bálint 347