Levéltári Közlemények, 78. (2007)

Levéltári Közlemények, 78. (2007) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Strassenreiter Erzsébet: Kéthly Anna harca a „magyarügyért” (1956. november 4.–1957. szeptember) / 151–212. o.

Strassenreiter Erzsébet: Kéthly Anna harca a „magyarügyért (MSZDPe) lett. A Tanács amerikai, New York-i megbízottjának és egyben titkár­sága vezetőjének, főtitkári minőségben, Kiss Sándort választották meg; a tájé­koztatásügyi felelős Kovács Imre, a valamikor parasztpárti politikus, a régi emigráció reprezentánsa lett. A Tanács európai, párizsi titkárságának élére Ben­jámin Olivért állították. Az előterjesztés szerint a Tanács saját tagjai sorából Intéző Bizottságot (IB) választott, amelyben a pártok és szervezetek súlyuknak megfelelő számú helyet kaptak: az említett alapító pártok négy-négy taggal (16 fővel), a fontosabb szer­vezetek két-két taggal, a kisebbek egy-egy taggal vehettek részt (12 fővel). Az elnökség három tagja hivatalból tagja lett az IB-nek, és az üléseken ők elnököl­tek. A 31 tagú IB megbízatása egy évre szólt. A közgyűlés a Forradalmi Tanács­ban részt vevő politikai pártok és szervezetek küldötteinek számát („kizárólag az új emigráció sorából") felemelte: eszerint az első hét párt és szervezet nyolc­nyolc küldöttet, az öt társadalmi szervezet pedig négy-négy főt delegálhatott; a küldő szervezet vissza is hívhatta és lecserélhette delegáltjait. Az intézőbizottsá­got bízták meg azzal, hogy a működési, szervezeti szabályzatot három hónapon belüli dolgozza ki, és a következő kongresszuson hagyják jóvá. 47 Az ideiglenes Szervezeti Szabályzat szerint az IB jogköre: meghallgatja és megvitatja saját be­számolóját; meghatározza programját, és munkájának fő irányait; megvitatja a magyar szempontból fontos politikai eseményeket; megszabja a Nemzeti Képvi­selet politikai irányvonalát. Negyedévenként, de legalább évenként kétszer ül össze. Az MFT mellett különböző bizottságokat is szerveztek, munkájukat a Tanács ellenőrizte. A Politikai Bizottság tagjaivá választották: B. Rácz Istvánt, Benjámin Olivért, Benkő Zoltánt, Bondor Vilmost, Farnady Ernőt, Horváth Jánost, Jenőfi Nándort, Király Bélát, Kiss Sándort, Nagy Jánost, Osváth Györgyöt, Raksányi Árpádot, Szabó Györgyöt, Varga Józsefet, Varga Lászlót. A PB operatív irányító testületként működött, a napi ügyeket intézte. A bizottságok közül az egyik legnagyobb és a legfontosabb a Kulturális és Tájékoztatási volt, amelyet azzal bíztak meg, hogy a szervezet egész világra kiterjedő és szóló propagandamunkáját megszervezze, irányítsa, szellemi és politikai irányát megszabja. Hatáskörébe tartozott a rádió, a sajtó, a tájékoztatás, a nevelési és a kulturális munka, továbbá a „Magyar Forradalom Tudományos Intézetének" felállítása és működtetése (ez utóbbi nem jött létre). A bizottságot Kovács Imre vezette 48 Ehhez a területhez kapcsolódott a közgyűlés állásfoglalása a SZER magyar adásainak elveiről és gyakorlatáról. Abból indultak ki, hogy „a magyar népet sokoldalúan tájékoztatni kell". Az adott realitásokat figyelembe véve ezt „a leg­hatásosabban a Szabad Európa Rádió végezheti" — szögezték le. Ugyanakkor a 47 Uo., 2003. 94-96. 48 Tagjai voltak: Adorján József, Czupy József, Dénes Tibor, Egri György, Faludy György, Gábor György, Gáti Róbert, Jankovich István, Jónás Pál, Juhász József, Kecskeméti Károly, Molnár Fe­renc, Nagy Balázs, Nyeste Zoltán, Radics Pál, Vadász Kornél. 173

Next

/
Oldalképek
Tartalom