Levéltári Közlemények, 78. (2007)

Levéltári Közlemények, 78. (2007) 1. - IN MEMORIAM - Draskóczy István: Gerics József (1931–2007) / 242–245. o.

In memóriám 1962-ben lett a történettudományok kandidátusa, 1985-ben pedig a történettudományok doktora. Egy évvel ezt követően a debreceni egyetem tisztelte meg egykori diákját azzal, hogy címzetes doktorává avatta, 1992-ben pedig a város is elégtételt szolgáltatott neki: ekkor lett Debrecen díszpolgára. A levéltáros szakma külön is elismerte érdemeit, hiszen 1996-ban Pauler Gyula-díjat kapott. Élete alkonyán pedig egymást követően sorjáztak a kitüntető címek: 2003-ban a debreceni egyetem díszdoktorává avatta, 2004-ben az Akadémia Eötvös József Koszorúja lett az övé, 2002-ben pedig a Széchenyi István-díjat kapta meg. Balogh Istvánnal nemzedéke egyik utolsó képviselője távozott az élők sorából. Teljes, bár a történelem viharai által meggyötört tudósi életpálya volt az övé, amelynek jelentékeny fejezetei fűződtek előbb kutatóként, majd vezetőként a levéltártudományhoz is. Emlékét megőrizzük! Radics Kálmán GERICS JÓZSEF (1931-2007) 2007. április 22-én hunyt el Gerics József, az ELTE középkori és kora újkori magyar történeti tanszékének professzora, aki történészek, levéltárosok nemzedékeit nevelte. 1931. november 13-án született. Iskolai tanulmányait az akkori Pázmány Péter Tudományegyetem Trefort utcai gyakorló gimnáziumában végezte. Elsőéves gimnazistaként jegyezte el magát a latin nyelvvel, amelynek egyik legjobb hazai ismerője lett. Latintudása, kiváló filológiai ismeretei segítették őt abban, hogy a legnehezebbnek látszó történelmi problémák megoldására vállalkozzon. 1950-ben iratkozott be a pesti egyetem Bölcsészettudományi Karára, ahol 1954 novemberében latin és levéltár szakon kitüntetéssel diplomázott. A tehetséges diákot Lederer Emma 1952-ben vonta be a történelem segédtudományai tanszéken folyó oktatómunkába. Ettől kezdve Gerics tanár úr 55 tanéven keresztül megszakítatás nélkül oktatta történelem szakos hallgatók nemzedékeit, és így lett első és egyetlen fő munkahelye az Eötvös Loránd Tudományegyetem. 1954-1957 között a tanszék aspiránsa, majd adjunktusa volt, hamarosan azonban tanársegéddé minősítették vissza, hogy aztán 1960-ban ismét adjunktussá nevezzék ki. 1963-ban lett docens, és majd húsz esztendő után, 1982. szeptember l-jén lett egyetemi tanár. Akkor már egy éve nem a Történelem Segédtudományai Tanszék, hanem a Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék volt a munkahelye, ahol korán (1981-ben) elhunyt első felesége, Bolla Ilona tanított. A '90-es években a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogtörténeti tanszékét is vezette. Hetvenesztendős korában, 2001-ben ment nyugdíjba, ám az oktatást ezután sem hagyta abba. Non timeo laborem — mondogatta. Halála előtt néhány nappal még az Árpád-korról tartott előadást hallgatóinak a bölcsészkaron. 242