Levéltári Közlemények, 78. (2007)

Levéltári Közlemények, 78. (2007) 1. - IRODALOM - Kozári Monika: Somogyi Éva: Hagyomány és átalakulás. Állam és bürokrácia a dualista Habsburg monarchiában. Budapest, 2006 / 194–197. o.

Irodalom kevesen foglalkoztak. (Aminek az érdeklődési körön túl nagyon is praktikus okai is voltak-vannak, minthogy az ezek kutatásához nélkülözhetetlen levéltárak köztudomásúan Bécsben találhatóak.) A tanulmánykötet nagyon gazdag forrásanyagra épül. A Haus-, Hof- und Staatsarchiv anyagán kívül a Kriegsarchiv, a Kriegsministerium és az Allgemeines Verwaltungsarchív anyagára támaszkodik. Ezek mellett a szerző kutatott Bonnban, a Politisches Archív des Auswártigen Amtesban. Sok magyarországi levéltári forrást is használt, elsősorban a Magyar Országos Levéltár anyagából, de emellett a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárából, az Országos Széchényi Könyvtár és az Egyetemi Könyvtár kézirattárából, a Hadtörténelmi Intézet Levéltárából és Győr-Sopron Megye Soproni Levéltárából. A felhasznált szakirodalom is nagyon bőséges, szinte kizárólag osztrák. Nyugodtan állíthatjuk, hogy naprakész. Ugyanez viszont már nem mondható el a felhasznált magyar szakirodalomról. Abban a nem nagy számú esetben, amikor a szerző valamilyen magyar belpolitikai téma kapcsán hivatkozik, javarészt az 1970-es években megjelent magyar szakirodalmat használ. Az olvasó dolgát megkönnyíti, hogy a könyvben van irodalomjegyzék, és megtalálható a levéltári források jegyzéke is. Szívesen láttam volna azonban a kötet végén még egy névmutatót. A tanulmányok sok érdekes új következtetésre jutnak. A delegációk létrejöttéről, működésük szabályozásáról Komjáthy Miklós tanulmányai óta Somogyi Éva munkáiból tudhattuk meg a legtöbbet. Nem szokványosán úgy fogja föl, hogy a delegáció tényező lehetett volna az uralkodói abszolutizmussal szemben, de a magyarok félelme egy birodalmi parlamenttől sajátos módon találkozott az uralkodó abszolutista ambícióival. Bemutatja, hogy Andrássy Gyula úgy gondolta, a delegáció intézményét is ő találta ki, mint egyébként a kiegyezés több más elemét is, és ír arról, hogy ez része volt a „gondosan felépített Andrássyimázsnak". Nagyon jó a dramaturgiája az első tanulmánynak, a felvezetés, a nyitókép; aztán feltárja az egész mögöttest, és kiderül, hogy a dolog nem is úgy volt. Somogyi Évától eltérően úgy ítélem meg, hogy a magyar ellenzékből a balközépnek a delegációval kapcsolatos magatartása bár tartalmában a közös államszervezet kialakítása körül forgott, mégis elsősorban belpolitikai, konkrétan pártpolitikai kérdés volt, amely a párt válságához, kis híján szakadáshoz vezetett. (Vö. KOZÁRI MÓNIKA: Tisza Kálmán és kormányzati rendszere. Bp., 2003.) Csak így értelmezhető az a tény, hogy először tudomásul vették a delegáció létét, képviselőket is jelöltek tagoknak, és csak később, a párt belső viharai folytán engedett a Tisza Kálmán-Ghyczy Kálmán pártvezetés a szélbaliak felé húzó Jókai-Keglevich csoport akaratának, és így léptek ki a delegációból. Nagyon jó kérdésfeltevés az, hogy „Lehet-e egyáltalán az adott konstrukcióban alkotmányosan kezelni a közös ügyeket?" A szerző leírja azt is, hogy az osztrák fél hogyan viszonyult a delegáció intézményéhez. Nagyon fontos, hogy kezdetben „Reichssenatot" akartak, és a közös birodalmi parlament — vagy ahogy Somogyi Éva fogalmaz: „álcázott közös birodalmi parlament" — eszméjét 195