Levéltári Közlemények, 78. (2007)

Levéltári Közlemények, 78. (2007) 1. - IRODALOM - Kozári Monika: Somogyi Éva: Hagyomány és átalakulás. Állam és bürokrácia a dualista Habsburg monarchiában. Budapest, 2006 / 194–197. o.

Irodalom nem akarták elejteni. Csak a magyar kiegyezési törvény szentesítése után látták be, hogy nincs értelme többé a dualizmus lényeges elemeit tagadni. Attól kezdve delegációnak hívták, de még mindig ragaszkodtak az intézmény törvényhozási jogához. Fontos terminológiai kérdés, hogy az osztrákok nem közösügyi törvénynek, hanem delegációs törvénynek nevezik saját kiegyezési törvényüket, az 1867. évi 146. tc-t. A kötet elemzi az osztrák képviselőháznak a magatartását és megállapítja, hogy az osztrák képviselőház a Reichsrat megnyitásakor lényegében kiegyezéspárti volt vagy legalábbis a kiegyezéssel megbékélő. Az osztrák pártok is gondolkodtak abban, hogy a kiegyezés egyes elemei a későbbiekben módosíthatóak lesznek. Náluk is volt olyan képviselő, aki a delegációt látta célszerűtlen intézménynek, nekik is voltak félelmeik a működéssel kapcsolatban, például egy morva politikusnak, aki úgy vélte, hogy a delegációban nem tud kialakulni a paritás. Humorral fogták föl a magyarok görcsös ragaszkodását ahhoz, hogy ne kerülhessen sor együttes ülésre. Alfréd Skene centralista képviselő azt javasolta — írja Somogyi Éva —, hogy „ha a delegáció úgyis némán ülésezik és némán szavaz, legjobb volna, ha sötétben tenné, és akkor nyugodtan és igazán kedélyesen zajlanának az események." 1867 őszén azonban az osztrák liberálisok bizonytalanná, pesszimistává váltak. Főleg amiatt aggódtak, hogy a külügyeket nem lehet alkotmányosan vinni ilyen keretek között. A delegáció megítélésében az jutott kifejezésre, hogy a magyar és az osztrák fél különbözően értelmezte a közös államot, a Monarchiát. Jók a kérdésfeltevések a tanulmányokban. A szerzőnek szokásos munkamódszere, hogy kérdéseket fogalmaz meg, majd egy kifejtésben megválaszolja ezeket. Például: „Hogyan alakul a Reichsratban képviselt királyságok és országok belső struktúrája?" vagy „Hogyan gyakorolta a delegáció a parlamentek alapvető jogát, hogyan ellenőrizte a közös kormány tevékenységét?", vagy „Milyen szerepük legyen a tartományoknak a delegáció választásában?", stb. Ez egy abszolút világos szerkezetet ad a tanulmánynak és követhetővé teszi a gondolatmenetet. Összehasonlításokra is alkalmas, az olvasó tovább is gondolhatja a feltett kérdést. Itt például a legutóbbi kérdés kapcsán eszünkbe juthat, hogy Magyarország eltérő államszerkezete folytán ez a kérdés nálunk nem volt probléma. A szerző foglalkozik azzal a problémával, hogy 1890 után a delegációba is betörtek az államjogi-nemzeti konfliktusok. Eddig bennem föl sem merült, hogy mi lehetett az „osztrák" delegáció tárgyalási nyelve, olyan természetesnek tartottam, hogy a német. Somogyi Éva foglalkozik ezzel a kérdéssel. Majd feltételezi, hogy a Reichsratban a nem német képviselők kevesebb fenntartással vették tudomásul a német dominanciát, mint a delegációban. Helyenként megjelenik a lapokon Somogyi Éva sajátos szarkasztikus humora is, mint például a delegációk összehívása kapcsán: „Voltak azért kevésbé alkotmányos-politikai szempontok is", mint az aratás vége és a fürdőszezon. Nagyon fontos kérdés a közös külügyminiszterek helyzete és kapcsolata a delegációval. 196