Levéltári Közlemények, 78. (2007)

Levéltári Közlemények, 78. (2007) 1. - IRODALOM - Katona Csaba: Tóth Árpád: Önszervező polgárok. A pesti egyesületek társadalomtörténete a reformkorban. Budapest, 2005 / 184–194. o.

Irodalom mos elemben eltérő tényezőket, az a szűkre szabott fizikai és társadalmi tér és kapcsolatháló, ahol a pesti elit és középréteg mozgott, leginkább pedig ezen belül a személyes/rokoni kapcsolatok sűrűbb és lazább szövevénye. Nem térek ki e helyt a szerző által még érintett kérdésekre (az egylethez aktívan — tagok — és passzívan — támogatók — kötődők kérdése, az egylet utóélete stb.), legyen elég annyi, hogy a kérdést gazdagon adatoló, önmagában is megálló írás elemzi az egylet társadalmi hátterét. A kisdedóvókkal és a gyerekkórházzal, valamint a Fáy András-féle pesti takarékpénztárral kapcsolatos (félreértés ne essék: korántsem érdektelen) eredmények inkább árnyalják és színesítik az így nyert képet. Fontos kiemelni azt a meglátást is, ami a kötet egészén végighúzódik: az egyletekben aktív főnemesség és a középosztály(ok) képviselőinek bizonyos értelemben szűk voltát. Újra és újra ugyanazokba a nevekbe futhat bele az olvasó, az átfedés számos esetben igen erőteljesnek mondható. A temetkezési és betegsegélyező egyleteket feldolgozó fejezet hasonló szerkezetet követ, mint az előbbi: a deklarált célok, a gyakorlati működés vizsgálata után jelentőségük és tagságuk társadalmi megoszlása felé irányul a szerző figyelme. A legtöbb érdekességet itt is ez utóbbi megközelítés kínálja: éles ellentét mutatkozik az előző egylettípus és e között, hiszen — az egylet jellegéből ez egyenesen adódik — itt a kevésbé tehetős elemek nem mások, hanem áttételesen önmaguk, azaz elhunytuk esetén hátramaradt családtagjaik megsegítését tűzték ki célul. Nagy, a klasszikus egyleti működésnek (pl. közgyűlés) a gyakorlatban megfelelni nem tudó létszám, ebből fakadóan a tényleges egyesületi keretek csorbulása/hiánya jellemzik az ilyen típusú egyletet. A tagság pedig leginkább a kézművesipar képviselőiből verbuválódott, etnikailag, nyilván ezzel összefüggésben, a német anyanyelvűek túlnyomó többsége volt a meghatározó, míg felekezeti szempontok szerint tekintve a kérdést, a katolikusság sorából léptek be a tagok közé a legtöbben (de nem kizárólag, hiszen még az izraeliták irányába sem voltak mereven elzárkózóak). A szerző ennek alapján gondolatsorát egészen odáig viszi el, hogy a kispolgárság létrejöttének egyik csíráját látja az egyesületeket életre hívó reformkori társadalmi folyamatok által formált, sajátos színezetű érdekközösségben. Emellett pedig talán valamennyi egyesület közül ez volt a leginkább nyitott az újonnan Pestre költözők előtt, ezáltal az nem „csupán" egy csírájában formálódó társadalmi réteg kohéziós terepe, de az etnikailag, felekezetileg sokszínű pesti társadalomba történő integráció afféle „előszobája" is volt. A következő két fejezet egyikében kap helyet a leginkább ismert reformkori pesti egyesület, a Pesti (Nemzeti) Casino, ami elsőre tán meglepően hat, de aki figyelmesen olvassa a szerző bevezetőjében a célkitűzéseket, az nem lepődik meg azon, hogy a Casino itt kapott helyet: ennél tisztábban semmi sem vall a szerző angolszász gyökerű megközelítésének újszerűségéről. E fejezet kapcsán különös hangsúlyt érdemel, hogy az alapítástól a megszűnésig hogyan oldódott az arisztokrácia dominanciája — igaz, nem annyira a polgárság, mint inkább a köznemesség javára. Ugyanakkor tény, hogy a polgári elemek — felvételük egyegy konkrét személy esetében, koronként általános megközelítésben, gyakorta volt vita tárgya — súlya is mindinkább nőtt, és körükben volt leginkább jellemző 190