Levéltári Közlemények, 78. (2007)

Levéltári Közlemények, 78. (2007) 1. - IRODALOM - Katona Csaba: Tóth Árpád: Önszervező polgárok. A pesti egyesületek társadalomtörténete a reformkorban. Budapest, 2005 / 184–194. o.

Irodalom a pesti lakhely, a városhoz kötődés, ami egyszersmind érzékelteti, hogy a Casinonak igen jelentős szerepe volt Pesten. Ezzel szemben a Pesti Kereskedelmi (Mercantil) Casino kifejezetten polgári intézmény volt, tagságának többsége értelemszerűen kereskedő, de a pesti (országos) közéletben szerepet vállaló főnemesség és köznemesség itt is jelen volt. A tagság felekezetileg vegyes volt, de feltűnő, hogy az időben előrehaladva a katolikus kereskedőréteg arányaiban erősödött a zsidó kereskedőréteghez képest. Végül igen izgalmas kérdés az, hogy milyen mértékű volt (a nevek különösen sokatmondóak itt) az átfedés a két egylet tagsága között, továbbá az, a szerző által is feszegetett kérdés, hogy vajon miért nem érezte magáénak az elvileg leginkább érintett pesti kereskedők tekintélyes hányada az utóbbi casinót? E fejezet vége felé világlik továbbá ki, hogy a Pesti Polgári Lövészegylet nem kiüresedett címként hordozta nevében a „polgári" jelzőt, tagságában a választott polgárság erőteljesen jelen volt. Tóth Árpádot idézve: „A pesti lövészegylet összetételének elemzése megerősíti [...], hogy ez az egyesülettípus az eltérő rendi helyzetűek kapcsolattartásának keretévé vált a reformkorban." (164.) Ugyanez nem volt elmondható a Pesti Nemzeti Vívóiskoláról, amely jórészt a rendi elitből toborozta tagjait, éles kontrasztban állva a Testgyakorló Intézettel, amely szélesebb társadalmi talajon állt, sőt itt jellemzően a polgárság soraiból kerültek ki a vezetőség tagjai is. Vegyes, ám döntően a rendi elithez tapadó összetételről árulkodnak a lovaglóiskola — végül kudarcba fulladó — megalapításáról szóló aláíróíven olvasható nevek is. E három utóbbi egylet világosan példázza, hogy a hagyományos „úri" testmozgás (vívás, lovaglás) megőrizte ezt a jellegét, szemben a kifejezetten újszerű testneveléssel. A következő fejezet a tudományos és művészetpártoló egyesületek fontosnak vélt ismérveit veszi számba. A szerző már említett — és korántsem a logika elemi alapjait nélkülöző — indoklása ellenére e ponton érzem úgy, hogy az arányok a megengedettnél erőteljesebben fellazulnak. Ez immár a második olyan fejezet, aminek terjedelme épphogy túllépi a húsz oldalt, ekként az itt felsorakoztatott ismérvek inkább, ha nem is „töltelékül", de afféle kiegészítésül szolgálnak az előzőekhez mérten. Különösen annak tükrében, hogy azokkal a szerző igen magasra tette a lécet. Az „erjedés" azon a ponton is tetten érhető, ahogy a szerző által nem mechanikusan vagy szolgaian átvett, hanem a kutatási témájához illeszkedően kötete elején (újra)definiált egyesületfogalom (ismérvei röviden: közhasznúság, magánszemélyek alkotta tagság, önkéntesség, anyagi háttér biztosítása, rögzült és bejegyzett intézményi keretek, hatósági felügyelet) értelmezése is mind képlékenyebbé finomul, elmosódó kontúrokkal vázolt határok között formálódik. A szerző joggal mutat rá, hogy az egyleti keretek között együttműködő főnemesség, nemesség, polgárság itt már-már vegytisztán adaptál nyugati mintákat, ráadásul ezek az egyletek nem valamiféle szükség orvoslására, hanem szellemi igények kielégítésére, illetve ezeknek az igényeknek fejlesztésére, esetenként megteremtésére jöttek létre, azaz nem „kijavítani" próbáltak valamit, hanem előrelépni. Erénye továbbá ezen fejezetnek az is, ami már a Pesti (Nemzeti) Casino kapcsán is terítékre került. Az, hogy bármilyen meglepő, e néhány oldalon taglalja csupán a szerző a korábban — döntően más szempont191