Levéltári Közlemények, 78. (2007)

Levéltári Közlemények, 78. (2007) 1. - Tyekvicska Árpád: Gondolatok a magyar levéltárügy jövőjéről / 3–61. o.

Tyekvicska Árpád: Gondolatok a magyar levéltárügy jövőjéről írás (William G. Rosenberg) megvalósítása szempontjából kiaknázható adatokat rejtegetnek. 3.3. Nem szabad elzárkóznunk az eddig jóformán gazdátlan területek feltérképezésétől és birtokbavételétől sem. Ilyen például a „nem rögzített emlékezet" programszerű gyűjtése az oral history (pl. az OHA által) mára már kidolgozott és begyakorlott módszertanával. Hisz miért is maradna úgy, hogy az egyetlen valóban tömeges életinterjú-sorozat darabjait még mindig a MSZMP archívumaiban őrizzük? Ráadásul az egyes emberrel vagy közösségekkel való kapcsolatteremtés ilyen módja lenne a legalkalmasabb arra, hogy a ma és a közelmúlt iratai, mint a nemzeti emlékezet alapdokumentumai, megőrzésre kerülhessenek. 3.4. Vagy ott van a bizonytalan státusú és kétes megőrzésű hang- és képanyag, melyek jelenleg a nem országos médiák polcain várakoznak végleges sorsukra. Nem érne-e meg a Köztársaságnak néhány tíz vagy egy-két százmillió forintot az, hogy a levéltári hálózatot alkalmassá tegye a pótolhatatlan értéket képviselő és a helyenként a megsemmisülés előtt álló anyag fogadására és közzétételére? (Hozzátehetjük, hogy eleve ésszerűbb és hatékonyabb megoldás lett volna a NAVA fejlesztéseit az országos hálózattal rendelkező levéltári rendszerhez kötni — a kulturális tárcának pedig megtartani és nem az IHM-nek átadni -, megteremtve az országos audiovizuális médiák mellett a helyi rádiók, televíziók anyagainak archiválási gondjait is. Jelenleg ugyanis a kulturális örökség eme fontos részének a megőrzése nem biztosított.) 3.5. Ugyanígy eddig szabályozatlan és megoldatlan az ún. „virtuális emlékezet" megőrzésének kérdése. A weben felépülő, folyamatosan változó és nemegyszer elhaló adattartalmak nem kis része önmagában is maradandó értékűnek tekinthető. De szemlélhetjük a webet egy összefüggésrendszerként is, például az iratképzés egy olyan sajátos megvalósulásának, amelynek megőrzési lehetőségei — elméletileg — korlátlanok és a valóságban is összehasonlíthatatlanul szélesebbek, mint a hagyományos adathordozókon rögzített információké. Meggyőződésem, hogy a webes tartalmak archiválása, feldolgozása és strukturált közzététele terén a levéltáraknak fontos feladata lenne. 3.6. Mindezekből következik a következő megjegyzés: a magyar levéltáraknak az eddigiekhez képest is sokkal több figyelmet kell fordítania a társadalom jelen- és közelmúlt-központúságára. Ma viszonylag csak kevesen érdeklődnek intenzíven a régmúlt történelme iránt. Annál nagyobb kereslet mutatkozik az elmúlt száz év vagy a legközelebbi múlt eseményeivel kapcsolatban. A könyvesboltok polcait világháborús lektűrök, 20. századi politikusok életrajzai, a közelmúlt exkluzív eseményeinek felidézései töltik meg. Napjainkban indul meg a kádárizmus mint korszak, és mint politikai rendszer feldolgozása, publikálása. A levéltárak nem zárkózhatnak el ettől a folyamattól. A társadalom még mindig bizalommal fordul felénk, egyfajta nemzeti hiteleshelyet lát intézményeinkben, ahol az iratok révén az objektív valóság lenyomatát Őrzik. Nem az az elsődleges dolgunk, hogy meggyőzzük őket az iratok objektivitásának viszonyla16