Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 3. - Varga János: A királyi serviens / 1–103. o.

Varga János: A királyi serviens tarthat igényt az ilyen prédiumokról a püspökök részére befolyó tizednek arra a hányadára sem, amelyet eddig a király lovai számára szoktak adni; a prédiumlakók pedig nem kötelesek a királyi birtokokra elszállítani; a serviensek erdeiben és rétjein — beleegyezésük nélkül — nem szabad az uralkodó disznait legeltetni; a serviensek falvaiban és házaiban a királynak hívás nélkül, lovászainak, agarászainak és solymászainak pedig egyáltalán tilos megszállniuk; ha az elhalálozó serviens nem hagy fiú utódot maga után, akkor birtokának negyedét lánya örökli, a többiről pedig még életében szabadon rendelkezhet, ilyen intézkedés amint láttuk — 1239-ben a szekszárdi apátság azon 16 lovascsőszének, akiket az apátság szabad, azaz csupán követségi és hadszolgálatot teljesítő jobbágyai közé helyezett át, külön kegyként biztosította, hogy bármilyen kollekta vagy adó fizetésére kerül is sor (quecumque collecta vei quelibet exactio in regno nostro emerserit), ők mentesek lesznek annak fizetésétől. E mentesség megadását a király azért tekintette külön kegynek és érezte szükségesnek hangsúlyozását, mert nevezetteket saját szavai szerint nem valóságos szabadságban részesítette (non in meram libertatém emelte fel). Ebből viszont következik, hogy a személyi adómentességet csak a valóságos szabadsággal felruházottak, vagyis csupán a nobilisek-serviensek élvezhették. HO IV. köt. 22-24. Ugyanakkor tény, hogy hosszú időn át a nobilisek is, és a király is eltérően igyekeztek az adómentességet értelmezni. Igaz az is, hogy az Aranybulla legrégibb változatának egyik passzusa szerint kollekta azon egyházak népeire (super populos [...] ecclasarum ipsarum) se vethető ki stb. Ebből az következnék, hogy az Aranybulla az egyházak népeinek ugyancsak adómentességet biztosított. De akkor egyedül a várés királyi birtokok népei maradtak volna adófizetők, akik úgyis a királynak, mint a birtok közvetlen vagy közvetett tulajdonosának fizették a föld használata fejében előírt járadékokat? Ez képtelenség. Valószínűleg annak tartotta az Aranybulla Lajos-kori átírója is, hiszen az ipsarum szót ipsorumra változtatta! Ezzel a szövegnek azt az értelmet adta, hogy a király azok — tehát a serviensek — egyházainak népeire se vethet kollektát. A módosítással viszont újabb kérdés elé állította a kutatót: miféle népekről lehet itt szó? Azokról a járadékfizetőkről, akiket a serviens az általa létesített vagy fenntartott egyház(közösség) szolgálatára rendelt ki? Vagy talán azokról, akik az ilyen egyház alkalmazásában álltak? Figyelemre méltó, hogy szabad dénárokról ezen a helyen már nincsen szó. Maga a korrigált szöveghely is amellett vall, hogy a prédiumlakók esetében csak maguknak a seruíenseknek adómentességét kívánta az Aranybulla megfogalmazni. Az adómentesség ilyen — a sernviensek, illetőleg a nemesek személyére korlátozódó — értelmezése feloldaná azt az ellentmondást, amelyre Solymosi László figyelt fel (SOLYMOSI, 1984. 87. 132. sz. jegyz.). Azt tudniillik, hogy bár az Aranybulla a serviensek birtokait, az 1267. évi dekrétum pedig a serviensek, azaz a nemesek népeit — tegyük hozzá: ugyanezt tartalmazza, ráadásul az ország minden lakosára kiterjesztve, az Aranybulla 1231. évi kiadása és III. Andrásnak a nemesi jogokat garantáló 1291. évi törvénye is — felmentette a királyi adó alól, e jog érvényesítéséhez — véli Solymosi — mégis külön, tehát egyedi kiváltságlevél kellett. A források hivatkozott latin szövegei azonban nyelvtanilag nem engedik meg ezt a feltételezést. Más oldalról viszont az szorul magyarázatra, hogy ha a nemesek — és egyházak — szolgáltató embereire is kiterjedő és a király által ismételten garantált adómentességet uralkodóink a gyakorlatban semmibe vették, akkor e szószegés ellen miért nem léptek fel erélyesebben az Aranybullában ellenállásra is feljogosított nemesek? E problémakör mindenképpen további kutatást igényel, és csak ennek eredményessége tisztázhatja azt a ma még megoldatlan kérdést is, hogy a nemesi személyes adómentesség csak a 13. század „vívmánya"-e, vagy régebbről, esetleg tényleg az államalapítás korából datálódik-e, más fogalmazásban: a hajdani magyar über szabadsága folyamatos továbbélésének tekinthető-e. Úgy tűnik, hogy az Aranybulla egy másik helye azt a felfogást támasztja alá, amely szerint a tárgyalt adómentesség a serei'enseknek csak személyére vonatkozott. Arról a passzusról van szó, amely a serviensek falvaival kapcsolatos kérdésekről intézkedik. E falvak népének adómentességét ugyanis az Aranybulla nem mondja ki! Márpedig elképzelhetetlen, hogy e kedvezményből, ha már egyszer a prédiumlakók élvezhették, ugyanazon tulajdonos falvainak népe kizárva maradt volna. E hipotézis elvetése, illetőleg a mentességnek a ser46