Levéltári Közlemények, 77. (2006)
Levéltári Közlemények, 77. (2006) 3. - Varga János: A királyi serviens / 1–103. o.
Varga János: A királyi serviens hiányában viszont a jószág a serviens rokonait-atyjafiait illeti, és csak akkor száll a királyra, ha egyetlen nemzetségi rokona sincsen. A serviensek az országra támadó ellenséggel szemben egyetemlegesen és fejenként kötelesek fegyvert fogni, külföldre irányuló hadjáratában azonban nem tartoznak a király követésére, illetőleg csak akkor, ha ezért fizet nekik; az otthon maradtaktól az uralkodó hazatérte után se hajthat be hadibírságot. Ha pedig valamely serviens háborúban leli halálát, akkor az ilyen elesettnek a fiát a király, ahogy jónak látja, köteles megadományozni. Végül: András engedélye birtokában bármely serviens szabadon ajánlkozhat akármelyik királyfi szolgálatára, sőt őket is váltogathatja, és birtokai az ilyen átállás vagy „gazdacsere" miatt nem dúlhatok fel; az olyan servienst viszont, akit törvényes bírája ítéletileg elmarasztalt, vagy akinek ilyen bíró előtt kezdett pere még nem fejeződött be, adott urától se András, se fiai nem fogadhatják szolgálatukba. Az Aranybullából különös kép tárul a kutató elé. Legtöbbször annak a serviensnek a javára intézkedik, akit bevezetőjében — ellentétben a nobilissel — meg se említ, akit tehát eszerint a király nem számított a „régi" libertás helyreállítását szorgalmazók táborába! Talán abból ered a megnevezés hiánya, hogy — nevesítetlenül — azon alii homines közé értette a servienseket, akiknek a szent királytól nyert szabadságát ugyancsak megerősítette? Ebben az esetben viszont a serviensstátusznak már az államszervezés idején léteznie kellett, és az Aranybullában csak az akkor megállapított jogosítványok újrafogalmazására került sor. Ha viszont csak most, azaz újonnan jutottak volna a serviensek az Aranybullában részletezett előjogaikhoz, akkor igazat kellene adni azon vélekedésnek, hogy az ő rétegük számára a nobilisek kaparták ki a gesztenyét a tűzből, vagyis a nemesek által keltett hullámokon eveztek be a nobilisek közé! Azok a privilégiumok ugyanis, amelyeket az Aranybulla a serviensek számára rögzít, bármikor — 1222 előtt vagy után — történjék is róluk, egyenként vagy csoportosan, említés, egytől egyig a nemesi kiváltság tartozékainak számítottak. Vagyis ezek szerint a servienseket az Aranybulla a nemesi szabadság lényegét jelentő kiváltságok birtokosainak éppen hogy a nobilisek fellépésének eredményeképpen ismeri el! Alighanem túlzás lenne a nemesekről annyi önzetlenséget feltételezni, hogy azon voltak: részesüljön már az ő kiváltságaikban egy olyan — állítólag rajtuk kívülálló — társadalmi csoport is, amellyel kapcsolatban egyetlen adat se maradt fenn arról, hogy mint serviensek támogatták volna e nemesek szabadságmőrző törekvését. De ha mégis így történt volna, egy tényre akkor sincs semmi — főleg ésszerű — magyarázat; nevezetesen arra: milyen megfontolásból érték be e nemesek azzal, hogy az ő libertásukat viszont az Aranybulla csupán bevezetőjében és csak általános fogalmazásban, egyenként történő részletezés nélkül erősítse meg? Hiszen annak a nobilisekre vonatkozó, illetőleg nobiliseket említő, mindösszesen két intézkedése, amely szerint nemes a király tudta viens személyére korlátozása viszont újabb kérdést vet fel: miért csak a prédiumok esetében mondatták ki seruíeits-tulajdonosaik ilyen tartalmú privilégiumát? Talán feleslegesnek vélték, hogy megismételjék ezt a falvaknál is? 47
