Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 3. - Varga János: A királyi serviens / 1–103. o.

Varga János: A királyi serviens adójaként Szent László királyt tüntetik fel, az adományozott Narad nevű birtok egyik határjeléről azt mondja, hogy iungitur servis regis.

59

1212-ben V. Márton pápa annak a viszálynak a kapcsán, amely a dézsmaszedés joga miatt támadt a veszprémi püspök és a pannonhalmi apát között, olyan királyi és királynéi kondicionáriusokról beszél, qui vulgo regales servi vocantur (akiket köznyelven szolgáknak neveznek)

60 II. András 1214-ben Sebus nevű hívének adja többek közt a Girok nevű földet is, és a vonatkozó privilégium e birtok határának leírását azon Seureg nevű falunál kezdi, qui sunt servi regis.

61 A servus jelentése ezekben az oklevelekben se lehet rabszolga. A királynak a 11., sőt a 12. században is voltak szolgafalvai, a 13. században pedig lehetett udvartartásában foglalatoskodó — házi — rabszolgái, arról azonban nem tudunk, hogy e korban is léteztek volna külön servus-íab/ai.

62 Az pedig, hogy az Árpád-kor servusokat is ismert volna a földtulajdonosok között, elképzelhetetlenül abszurd feltételezés. A szövegezők a fenti esetekben a servus szót, akár tudatosan, akár tollhiba folytán a possessióval ténylegesen rendelkező serviens értelmében is használhatták ugyan, mégis annak nagyobb a valószínűsége, hogy egyszerűen servitort, azaz királyi kondicionáriust jelöltek vele. A servientis regis kifejezés ebben a későbbiekben állandósult alakjában ismereteink szerint 1178-ban, III. Béla egyik oklevelében tűnik fel először: a király három testvért — Rude, Luthar és Cuda várjobbágyokat — hadiérdemeikért — utódaikkal és Miley nevű possessiójukkai együtt — kiemel a zalai vár szolgálatából, és olyan szabadságot biztosít nekik, amely a király servienseit illeti (qua decet servientes regis perfrui)

63 Igaz, Szentpétery az oklevelet gyanúsnak találja, de nem egyértelműen vonja kétségbe annak eredetiségét.

64 Kétes hitelűként tartja számon történelmi irodalmunk Bélának két évvel később kibocsátott, más vonatkozásban már említett azon oklevelét is amely szerint a Jób érsek által perbe fogott és egyháza jobbágyainak állított, Pozsony megyei Márkus és társa azzal védekezek a váddal szemben, hogy ők szabadok és a király seregében ugyanolyan fegyverzetben szolgálnak, mint amilyenben a nemes servienseknek illik (qam decet nobiles servientes).

65 Figyelemre méltó, hogy ebben a szövegben a serviens a NAGY-NAGY-VÉGHELY, ZO. I. köt. 1. KATONA, 1783.

1. köt. 146. SZENTPÉTERY, 1923.

1. köt. 94. A külön királyi servus-falvak létezésének hiányára vonatkozó állítást nem cáfolja Imrének egy 1201-ben kibocsátott — az előző állítással látszólag ellentétes tartalmú — oklevele sem. Ebben az uralkodó a Fejér megye Solt-székében található Samto (Szántó) nevű falut 13 serywsháztartással (cum tredecim mausionibus servorum) adományozta a Csák-nembeli Ugrin győri püspöknek. Magából az oklevélből viszont az is kiderül, hogy Szántó lakói valójában nem servusok voltak, hanem az oltárhordozók közé tartoztak, jogállásuk szerint kondicionáriusoknak számítottak. 13 háznépet tettek ki, és őket nevezte a király servusoknak. L.: HOV. köt. 4.. Eredetije: MOL DL 61 124. BOROVSZKY, 1898. 332-342. SZENTPÉTERY, 1923.

1. köt. 42. KNAUZ, 1863.129. Megjegyzendő: Béla, miután Márkusék az állításuk igazolására rájuk ítélt esküt letették, elismerte őket nemes smrónseknek. — Az oklevelet Wenczelen kívül kiadta Eszterházy János is: ESZTERHÁZY, 1901.1-2. 25