Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 3. - Varga János: A királyi serviens / 1–103. o.

Varga János: A királyi serviens nek ellenkezőjét! Kihagyásuknak csupán egyetlen logikus magyarázata lehetséges: külön megnevezésük feleslegesnek látszott, mert rájuk vonatkozott a serviens megjelölés! A tárgyunkat érintő oklevelek közül legérdekesebb és legtanulságosabb az az 1232-ben keletkezett közismert dokumentum, amelyet történetírásunk a király comitatus nemesi megyévé alakulásának folyamatában az első és legfontosabb állomás tükrözőjének tekint. Ezt a király azon servienseinek összessége (universi servientes Regis) jegyzi, akik a Zala folyó két oldalán laknak, és akik engedélyt kértek, majd kaptak az uralkodótól, hogy a töméntelen jogtalanságot szenvedőknek mindazokkal szemben, akik ilyeneket okoznak nekik, mindenben teljes igazságot szolgáltathassanak. Nem lehet tudni, hogy a serviensek mikor fordultak ilyen igénnyel a királyhoz, de kérésük kétségtelenül nem állt ellentétben az Aranybulla szellemével, amely ismereteink szerint először fogalmazta meg azt a kívánságot, hogy az udvart országjárásában kísérő méltóságok ne nyomják el és ne fosszák ki a szegényeket. Az oklevélkiadó serviensek leírják, hogy amikor a bűncselekmények tárgyalásába fogtak, Bertalan püspök — a fentebb idézett két oklevél kibocsátóinak egyike! — azzal vádolta meg Oguz (Atyúz) bánt, hogy elfoglalta és többszöri megintés ellenére se adja vissza a veszprémi püspökség Vezmech nevű muraközi földjét. A jelen volt Oguz azzal védekezett, hogy a szóban forgó birtok az ő öröktulajdona, de esküvel kötelezte magát, hogy eleget tesz a serviensek meghozandó ítéletének. Ez utóbbiak ügy döntöttek, hogy Oguz állítson tanúkat állítása bizonyítására, de — talán ezúttal kedvezni is akarva neki? — megengedték, hogy tanúit saját nemzetsége tagjaiból válogathassa össze. A bizonyításra kitűzött napon a püspök kellő számú, tanúnak alkalmas férfit, mégpedig nemest és megbízható közrendűt (satis nobiles, providos et discretos) vonultatott fel. Oguz viszont egyetlen tanút se küldött a tárgyalásra, és ő maga is távol maradt attól. Ezért a serviensek új időpontot jelöltek ki végítéletük meghozatalára. Azon viszont Oguz követe útján egy másik nap kitűzését kérte, és a serviensek teljesítették is kívánságát. Mivel azonban ekkor sem, azaz harmadik alkalommal se jelent meg személyesen a bán, a serviensek elmarasztalták őt, poroszlójukat és két társukat pedig megbízták ítéletük végrehajtásával. Ennek azonban Oguz manu violenta (erőszakkal) ellenállt, és meggátolta a per alatt álló föld visszabocsátását.

155 Ez az oklevél olyan izgalmas kérdések felvetésére ösztönöz, amelyeknek helyes megválaszolása tárgyunk szempontjából eldöntő következményű lehet. Először is: miért nem a nobilisek kérik és kapják meg a bíráskodás jogát azokban a bűncselekményekben, amelyeket az általuk lakott területen élők követnek el? Miért azokat a servienseket részesíti a király ebben a privilégiumban, akik a történetírásunkban szinte általános nézet szerint a társadalomnak ekkor a nemesekétől eltérő és azokénál a jogoknak „némileg" szűkebb körét élvezők csoportját 155 WENZEL, ÁÚÓ. XI. köt. 249-251., ül. FEJÉR, CD. III/2. köt. 315-318.; NAGY-VÉGHELY-NAGY, 1886. 10; SMICIKLAS, 1904-1905. III. köt. 375. stb. 56