Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 3. - Varga János: A királyi serviens / 1–103. o.

Varga János: A királyi serviens nyara a nobilis rétegbe tartoztak" a serviensekrői viszont ugyanezt nem tételezi fel. Több megjegyzése mégis arra utal, hogy azokat számítja ide, akik már korábban kiemelt-kiemelkedett, tehetősebb csoportot jelentettek, és akiket „függetlenségük és szabadságuk zálogául" neveztek „a király szolgáinak". Az Aranybulla-mozgalmakban, amelyek élén ők állhattak, melléjük sorakozott azoknak a konprovinciális, kisebb-nagyobb birtokú, önálló szabadoknak a rétege, akiknek szabadságát — személyi és anyagi függetlenségét — a királyi hatalom gyengülése folytán egyre erőteljesebben és eredményesebben fenyegették egyik oldalról a rájuk telepedni törekvő nagyobb világi magánbirtokosok, másik oldalról a várszervezet személyi függésben tartott népei, akik saját létszámuk bővülésétől terheik mérséklődését remélve, maguk közé igyekeztek őket sülylyeszteni. E szabadok közül — ezt Bolla állapítja meg — az állandósult anarchia idején „bizonyára" sokan vesztették el önállóságukat, mások viszont a módosabb birtokosokkal vagy kötött állapotukból már korábban kiváltságolt elemekkel együtt bejuthattak „a megyei nemesség" (?) soraiba. A különböző csoportokból összetevődő tömeg megmozdulása azután elég erősnek bizonyult arra, hogy, maga a tömeg, a méltóságok viseléséből kiszorult nagyúri frakcióval öszszefogva, privilégiumba foglaltassa jogait. A harcot — Bolla véleménye ez — a tehetősebb birtokosok indították és vitték végig, mégpedig azon jogok rögzítéséért, amelyek már korábban megillették őket, és amelyeket ténylegesen is gyakoroltak. Az Aranybulla valójában e jogok részletezett összegzése. Bolla ezen véleménye nem vonható kétségbe. Az a feltételezése viszont, hogy a királyi serviens kifejezést az Aranybulla terjesztette-terjeszthette ki azokra is, akiket addig nem neveztek így, aligha állja meg a helyét.

14 Később Bolla, bár összefüggően nem rendszerezte, egy másik munkája több helyén olvasható fejtegetéseiből következően némelyekben árnyalta, egyszersmind karakterisztikusabbá tette a királyi serviensékkel kapcsolatos felfogását. Álláspontja az alábbiakban összegezhető: A über és a libertás fogalmak a 12. században nagymérvű átalakuláson mentek keresztül: a királyi és egyházi birtokok népei, noha egyes rétegeik helyzete kiemelkedő maradt, kívül rekedtek a közszabadság körén. A közszabadok másik — ugyancsak libernek nevezett — aránylag széles és vagyonos csoportja ténylegesen is über maradt, de soraikban a 12. században — tagjaiknak jogi egysége ellenére is — igen előrehaladt a vagyoni differenciálódás, és ezek módosabb, egyébként nem kicsiny számú rétegének öszszefoglaló megnevezéseként születik meg, bár egyelőre a liber elnevezés is használatban marad, az 1210-es évektől az új terminus technicus: a serviens regis. Az e névvel felruházott személy jogi helyzete átmeneti jellegű, vagyis egyik oldalon a közszabadokéval, a másikon pedig a nobz'/í'sekével határos, illetőleg szomszédos; a serviens regis a közszabadságnak már föléje emelkedett, de még nem vált nobilissé. Az új jogállásnak három mozzanata: az aurea {plena, perpetua) szabadság 14 BOLLA, 1957. 84-104. Bolla utolsó megjegyzéséhez egyébként odakívánkozik, hogy forrásaink nemcsak nemesi, de várjobbágy-nemzetségek létezéséről is tájékoztatnak. 12