Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 3. - Varga János: A királyi serviens / 1–103. o.

Varga János: A királyi serviens biztosítása, a földadományozás, illetőleg a possessio addigi birtoklási címének megváltozása, valamint a befogadás a király házába, illetőleg az udvari szolgálat engedélyezése valójában a 12. századi privilegiális levelek öröksége, a 13. században ezekhez csupán a servienssé fogadás aktusa társul. Bolla úgy látja, hogy a fenti négy kritérium együttes — egyidejű — megléte hoz új jogállást létre: a királyi serviens statusát. Ennek alapja a királyhoz történő kapcsolódás, az uralkodó udvarában teljesíthető szolgálat. Ez utóbbi tartalmához tartozik, hogy a serviens nem a megyésispán, hanem a király zászlaja alatt indul hadba, pereit és egyéb ügyeit az udvarban az uralkodó közreműködésével intézheti el, és önként vállalhat szerepet a curtisok — a királyi udvarházak — hálózatában. Bolla szerint a 13. századi liberók széles skálájából földtulajdonuk, társadalmi funkcióik és személyes hadszolgálatuk révén csak a királyi serviensek tudtak továbbemelkedni. Az egyéb közszabadok viszont erőtlenebb vagyoni helyzetük, meg katonai szolgálatuknak az előbbiből következő megszűnése, a kötött szabadok pedig — esetleges vagyonosságuk ellenére is — közszabadságuk hiánya miatt kiszorultak e servienseknek a 13. század elején induló szervezkedéséből. Azok a jogok, amelyek élvezetét az Aranybulla a serviensek számára rögzítette, sokszorosát tették ki azoknak, amelyeket a közszabadság — aurea libertás — tartalmazott. A királyi servienseket sok szál kötötte az — Bolla fogalmazása ez — „alapjában azonos osztályhelyzetű" nobilisekhez, ezért olvadhattak hamar — már a 13. század utolsó harmadában — össze. E folyamatot felgyorsította Béla — és István — ütőképes páncélos katonai erő megteremtését célzó hadszolgálati reformja, mert ennek gerincét — együtt a régi nemességgel — csakis a királyi serviensek alkothatták (??), de az idős és ifjú király közt ismételten fellángoló pártharc is, amely mindkét féltől saját hívei számának növelését kívánta meg, ennek egyik útja pedig saját — előjogokkal felruházott — servienseik körének bővítése volt. A folyamat eredményeként a 13. század utolsó harmadára a királyi serviensek az ország nemeseivé, a régi nobilisek pedig a király servienseivé váltak. Az átalakulás menetét tükrözi, hogy a servienst előbb nobilis serviens regisnék, egy következő szakaszban pedig minden további nélkül csak nobilisnek nevezik a forrásokban. A serviensek és a régebbi nobilisek olyan jogokkal olvadtak egybe, amelyek megkülönböztették őket a társadalom többi kategóriájától. De a királyi serviens jogállása is, majd a nobilisé is a közszabadságra épült, illetőleg magában foglalta azt, ezért élhetett mellettük még egy ideig a liber kifejezés is. A királyi serviensekben pedig nemességre emelkedésük után sem homályosodott el közszabadságuk emléke, sőt újnemesként felmérhették, hogy a földesúri osztályon belül vagyonuk, rangjuk és hatalmuk mennyire eltér a régi nemesektől: „az Aranybulla nobilisaitól".

15 Bolla tehát, bár a királyi servienst — helytállóan — a közszabadok kategóriájából eredezteti, ősét mégis az eredeti hazai liberek csupán egyik, mégpedig — Holubbal ellentétben — vagyonos csoportjához vezeti vissza, a serviensi státust 15 BOLLA, 1983. 58., 62-69., 86-87. 13