Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Miskolczy Ambrus: Az „ismeretlen” Széchényi Ferenc „ismert” munkálata a Habsburg birodalom hungarizálásáról / 13–53. o.

Miskolczy Ambrus: Az „ismeretlen" Széchényi Ferenc „ismert" munkálata ha Magyarország a reformok revén mintaállammá válik/ akkor „annak elhíresedése által titkos részeltetést öntünk a többi tartományok szívébe mindazon jók iránt, melyek által mi boldogok vagyunk, s az ő szíveiket már élőire magunkhoz nemcsak vonszani fogjuk, hanem ő bennek megfogyatkozhatatlan garanciát is találunk". Javaslatai röviden a következők: gyárosok és kereskedők, valamint „a nemtelenek" nagyobb részt kapjanak a hivatali életben, a városi polgárjog megszerzését könnyítsék meg az arra érdemesek számára, lazítsanak a cenzúrán, adóreform a nemesség megadóztatásával, a jobbágyok helyzetének javítása, többek között földtulajdonszerzésük lehetőségének biztosítása, nemesek útvámfizetési kötelezettsége, adókedvezmények a bevándorló iparosoknak, hitel biztosítása a hitelezők helyzetének megszilárdításával, tankönyvek színvonalának emelése.

11 Kérdés, hogy aki ilyen programot vall, egyik napról a másikra feladja azt? A 20. század fejleményei valószínűsítenek ilyesmit. De vajon a régi magyarok is ilyen modernek lettek volna? És éppen Széchényi Ferenc? A Széchényit illető ítéletek egyhangúságából — paradox módon — Szekfű Gyula jellemzése emelkedik ki. Művészi erővel jellemezte a grófot, aki „a rendi gondolkodást [...] messze elhagyta", és „a forradalom elleni új, katolikus reakció híveivel [...] Novalis kék virágát [a szeretet] keresve, Európa jövőjét abban látták, ha a nemzetek visszatérnek a középkor keresztény egységéhez. [...] Széchényinek [...] egyedül kellett állnia ez új irányával, [...] amikor a modern katolicizmus elveit hazai viszonyokra alkalmazva, az egyháznak az állam gyámkodása alól felszabadítását, a földmívesosztály helyzetének javítását, új katonai és adórendszert követelt, nyomtatásban soha meg nem jelent kézirataiban".

12 Igaza van Szekfű Gyulának, Széchényi Ferencet „nem ismerte kora", de utókora sem, és ez magának a nagy historikusnak — mármint Szekfűnek — is köszönhető, bár az ő ítéletében az átlagosnál messze nagyobb és igazabb a valóságtartalom. Olvastán és újraolvastán felötlik az, ahogy Asztalos Miklós jellemezte: „Minthogy minden sorát eredeti egyénisége határozta meg, utánozhatatlan volt. Ez az oka annak, hogy nagy olvasottsága és elég hosszas egyetemi tanársága ellenére sem volt egyetlen tanítványa sem, aki az ő szemléletét vitte volna tovább. Egyedüli és társtalan volt, mint ahogy minden nagy publicista egyedülálló."

13 Tegyük hozzá azonban a publicistához a művészt, aki bűvész is volt, ha kellett. A nagy historikus nem utalt konkrétan Széchényi Ferenc kézirataira, és így a historiográfiai figyelem A korszellemről című utolsó, 1819. évi munkálatának ismertetésére összpontosult.

14 Ez valóban Széchényi legkonzervatívabb munkája. Reformokról szó sincs benne. A felvilágosodással és az észuralommal szemben az isteni rend, a kinyilatkoztatás, a pozitív vallás mellett tört lándzsát. De a ko" BÁRTFAY SZABÓ, 1913. 584-597. 12 HÓMAN-SZEKFŰ, 1936. 257-258. 13 Idézi: MISKOLCZY, 2003. 219-232. Erre reagálva, a maga módján helyre teszi a „kérdőjelek"-et: PRTTZ, 2005. 19-22. 14 GILLEMOT, 1933.; H. BALÁZS, 2006. 278-288. 15