Levéltári Közlemények, 77. (2006)
Levéltári Közlemények, 77. (2006) 1. - KÖZLEMÉNYEK - Ress Imre: Digitális forráskiadás vagy elektronikus mutatózás? A kora újkortól az államszocializmus végéig keletkezett tömeges forrásanyag közzétételének magyar gyakorlata / 13–31. o.
Ress Imre: Digitális forráskiadás vagy elektronikus mutatózás? igényeit felmérték volna. Talán hasznosabb lett volna számot vetni azzal a jelentős elmaradással, hogy Magyarországon még a tudományos könyvtárak és a levéltárak alapszolgáltatásának elektronikus formája sem teljes, hanem esetleges és töredékes. Könyvtári területen például még távol vagyunk attól, hogy elkészüljön az ország tudományos könyvtárainak állományairól egységes rendszerben tájékoztató elektronikus Magyar Országos Közös Katalógus (MOKKA). Az ilyen jellegű könyvtári alapszolgáltatás ismerteim szerint pedig nemcsak a német nyelvterületen mondható teljesnek, hanem kiépítése már a háborútól sújtott délszláv szomszédainknál is jórészt befejeződött. A magyar levéltárakban sem kezdődött el a nyomtatott és kéziratos levéltári segédletek összességének online formában való rendszeres és következetes hozzáférhetővé tétele, mint például Németországban, ahol ez a tudományos kutatást segítő alapszolgáltatás a Deutsche Forschungsgemeinschaft közbejöttével szövetségi és tartományi intézményekben egyaránt azonos szempontok szerint valósult meg. 18 Ezzel szemben a magyar levéltári segédletek közül elektronikus formában általában legfeljebb a fondjegyzékek érhetők el. Néhány nyomtatásban megjelent segédletnek van ugyan már elektronikus változata is, bár azok közül sem érhető el mindegyik a világhálón. Kéziratos segédletek, elsősorban missilis mutatók elektronikus közreadásával pedig csak a Magyar Országos Levéltár tette meg az első lépéseket. Az elektronikus levéltári alapszolgáltatás fragmentáitsága ellenére viszont a fenti program keretében máris nagy számban kerültek eredeti levéltári iratok is a világhálóra, amelyek között találunk várostörténeti szempontból kétségkívül értékes fényképgyűjteményt, virtuális levéltárnak keresztelt térképtárat és a Hungűn'cfl-program keretében feltárt külföldi eredetű 19. századi gazdaságtörténeti forrásokat. (Budapest Főváros Levéltára, Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, Somogy Megyei Levéltár). Ezt az esetleges forráskiadást Szekfű Gyula kifejezését aktualizálva ironikusan talán „digitális kalászatok"-nak nevezhetjük, hiszen a tematikai szétszórtság, a rendszertelenség és módszertani kiforratlanság a dualizmus korának pozitivista forrásközlési gyakorlatát idézi digitális változatban. Erről pedig másfél évtizedes levéltárosi tapasztalata alapján Szekfű még 1926ban bírálóan azt állapította meg, hogy „ilyen és hasonló publikációk százai, bár együttvéve rendkívül értékes és tekintélyes anyagot tartalmaznak, nem pótolhatják a rendszeres publikációkat és a levéltárak rendszeres felkutatását." 19 A tömeges levéltári forrásanyag digitalizálásának problémáját azért tartom szükségesnek a történelmi előzményeket áttekintve kritikusan elemezni, mert tapasztalataim szerint Magyarországon korántsem léteznek egységesen kidolgozva sem a digitalizálás kutatói igényeket érvényesítő levéltárspecifikus követelményei, sem pedig a digitális forráskiadás elvei. Anélkül, hogy a levéltártechnikai tisztázás szükségességét vitatnám, kétségtelen tény, hogy a digitalizálás gyakorlatáról magyar levéltárosok tollából számos, valóban értékes tanulmány jelent meg, mégis a felvázolt megoldási modellek túlnyomórészt csak technológiai és szer18 BLACK-VELDTRUP-MEUSCH-PRZIGODA, 2002. 111-114. 19 SZEKFŰ, 1927.332. 21