Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 1. - IRODALOM - Bárány Attila: Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára. Studia professoris–professor studiorum. Szerk.: Almási Tibor, Draskóczy István, Jancsó Éva. Budapest, 2005 / 145–154. o.

Irodalom ni szereplését vizsgálva. Tanulmánya új megvilágításba helyezi az ország három részre szakadása utáni hazai gazdaságról és kereskedelemről vallott ismereteinket. Harmincadjegyzékek, vámnaplók alapján bebizonyítja, hogy a Fehérvárról elmenekülni kényszerült kereskedők tevékenységüket újjá tudták szervezni, forgalmukat sikeresen bonyolították tovább új székhelyeikről (Várad, Debrecen, Kassa, Gyula, Nagyszombat). A kereskedelmi forgalom az új központokból szervezve éledt újjá. A gazdasági élet intézményrendszere a török előrenyomulás fenyegetésében sem omlott össze. A Szerző igazolja, hogyan szervezték újjá az immár debrecenivé, váradivá váló kereskedők behozatalukat (vas- és textilárukra hozva példákat), és kapcsolódtak be tevőlegesen a már korábban is Fehérváron keresztül futó marhaexportba. A kötet egyik legnagyobb forrásanyagot megmozgató tanulmánya a társzerkesztő Draskóczy István tollából való, amelyben az erdélyi sóbányászat és kereskedelem terén hosszú évek óta folytatott kutatásainak újabb eredményeit közli. A dési sókamara példáján keresztül vizsgálja a 15. század vége és a 16. század eleje sókereskedelmét, példát adva arról, hogyan lehet a Mohács után korszak forrásanyagát felhasználva következtetéseket levonni az 1526 előtti korszak gazdasági viszonyairól. A Szerző megállapítja, hogy a 16. század elején növekedett a forgalomba hozott só mennyisége, a kincstár ugyanis gyakran e termékben fizetett, törlesztett adósságot. Dés példáján keresztül úgy véli, az 1521. évi, a sókereskedelmét szabaddá tévő reformnak kellett hogy előzményei legyenek, hiszen a bányahelyek polgárai már ezt megelőzően tevékenyen részt vettek a só — monopóliumot megkerülő — forgalmazásában. Helyi levéltári adatok (pl. vámviták) felhasználásával értékes társadalomtörténeti megállapításokat is tesz: az erdélyi sóbányász településeken már ekkor elkülöníthető az alkalmi paraszti fuvarosoktól az a réteg, amely már szállításra, kereskedelemre specializálódott. Búza János pénztörténeti munkája hozzájárul, hogy a nyugat-európai pénzforgalomban vitathatatlan megbecsülést kivívott madonnás dénárok szerepét megismerjük. Búza a nyugati határszélen és Stájerországban, Alsó-Ausztriában, Görzben vizsgálja a magyar dénár elterjedését. A dénár olyan mértékben került használatba Ausztriában, hogy pl. 1564-ben ausztriai mezővárosok adójuknak a felét ebben fizették! A dénár Velencébe is eljutott. A Szerző a kor egy kereskedelmi kézikönyvéből közöl forrásrészlet a dénár árfolyamáról. Olyan népszerűségnek örvendett a magyar váltópénz, hogy még a dél-német kereskedőtőkét és a Pó-környéki itáliai városokat is foglalkoztatta annak felvásárlása és kivitele. Technikatörténeti kuriózumokkal is szolgál Kőfalvi Tamás tanulmánya, aki újabb adalékokkal világítja meg a pécsváradi konvent hiteleshelyi gyakorlatát. Az apátság körüli malmok és malomhelyek nagy számban szerepelnek a hiteleshely által kiállított oklevelekben, jogügyletek részeseként. Kőfalvi rávilágít arra, hogy a malomhely jogi és területi értelemben is jól körvonalazott fogalom volt: a cserék, zálogok, vásárlások révén megtudhatjuk, mekkora földet, kaszálót stb. ért egy-egy malomhely. 151