Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 1. - IRODALOM - Bárány Attila: Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára. Studia professoris–professor studiorum. Szerk.: Almási Tibor, Draskóczy István, Jancsó Éva. Budapest, 2005 / 145–154. o.

Irodalom Bilkei Irén a zalavári és kapornaki bencés konventek oklevéladási tevékenységét vizsgálja a Mohács utáni korszakban, új adatokkal hozzájárulva a hazai hiteleshelyek működésének történetéhez. Mohács után e konventekre maradt a Dél-Dunántúl jogügyleteinek intézése. Megállapítja, a hiteleshelyi tevékenység tekintélye még a pártviszályokban is megkérdőjelezhetetlen maradt, hanyatlásukról nincs szó az 1570-es évek előtt, a helyi írásbeliség központjai lettek. Magyar Eszter Körmöc-, Selmes- és Besztercebánya fa- és faszénellátási nehézségeit feszegeti. Az erdőhasználatot a 14. század elejétől királyi kiváltságlevelek szabályozták. A városok törekedtek erdőbirtokokhoz jutni, mivel a fémolvasztók 15. század végi megjelenésével a felhasznált faszénmennyiség megnövekedett. A városok faszénellátását elemzi a Szerző (pl. Körmöcbányán maga a tanács szervezte meg azt, majd az 1570-es évektől, a bányák egy részének kincstári tulajdonba kerülésével a kamara igyekezett azt ellenőrzése alá vonni; Selmecbányán szembekerült a városi polgárság és a bányákat szerző kamara; Besztercebányán pedig a Thurzók szerezték meg a bányákat és szabadon termelhettek ki bárhol bányászati céllal erdőt). Kubinyi András egy Mohács után összeállított formulásgyűjtemény Jagellókori része alapján fogalmaz meg következtetéseket a korszak politikai vitakultúrájáról, valamint a köznemesség mentalitásáról. Forrást is közöl — Bácsi Ferencnek a hatvani országgyűlés nemeseihez intézett levelét. A Szerző végigtekinti a jogtudó értelmiség írásos politikai propagandáját a 15. század második felétől. Elsősorban a politikai vitairatok körével foglalkozik, és azon belül is Bácsi nemesi gondolkodásmódot tükröző röpiratával. Ebben Bácsi az elpuhult, megvesztegethető principest ostorozza, őket — és nem a királyt — teszi felelőssé a kincstár kiürüléséért, az ország romlásáért, a török előrenyomulásáért, és felszólítja a nemeseket, hogy „ne ingadozzanak megütközni" a főemberekkel. A forrás új megvilágításba helyezi a hatvani országgyűlés történetét. Kubinyi úgy véli, a publicisztika a nemesi tömegek megnyerésére készült, az udvarhoz közel és Werbőczyvel szemben álló vezető, tehetősebb nemesi körök megbízásából, utalva itt feltételezhetően a Kalandos Társaságra. Almási Tibor pecséttani és igazgatástörténeti munkája új megvilágításba helyezi az Anjou-kori középpecsétről főként Kumorovitz L. Bernát által megfogalmazottakat. Okleveles adatok alapján arra következtet, hogy a sigillum mediocre kifejezést 1331 után nem a kápolnaispán használatában lévő pecsétre vonatkoztatva használják, hanem Károly időrendben második, azaz középső nagypecsétjének megkülönböztetésére. Ha a „nem túl sűrűn használt kápolnaispáni" pecsétre utaltak, mindig egy megkülönböztető, pontosító megjegyzést fűztek hozzá, hogy egyértelmű legyen, hogy ezen a fajta középpecséten nem az általánosságban értett királyi második nagypecsétet, hanem a kápolnaispánét értik. Piti Ferenc egy I. Károly-kori oklevelet datál és helyezi 1316 nyarára a dévai csata — korábban Engel Pál és Kristó Gyula által vitatott — időpontját. írása új adalékkal szolgál az oligarchákkal szembeni küzdelem történetéhez: Károly nem saját vezetésével indította el királyi hadát Kán László és Ákos István ellen 1316152