Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 1. - IRODALOM - Bariska István: H. Németh István: Várospolitika és gazdaságpolitika a 16–17. századi Magyarországon. Bp., 2004. (Doktori mestermunkák) / 213–217. o.

Irodalom követeléseivel, I. 269.). Igaza van H. Németh Istvánnak, amikor azt hangsúlyozta, hogy a „karcsúsított abszolutizmus a városokat elsősorban jövedelemforrásokként kezelte, anélkül hogy (a politikailag megerősödött nagybirtokos nemesség, valamint a fejlettebb tartományaik gazdasági érdekeit szem előtt tartva) gazdaságukat erősítette volna" (I. 244.). Nem volt olyan területe a gazdaságnak (kölcsönök, áruszállítás stb.), de a védelemnek sem, ahol az ország birtokos főrendjei ne szárnyalták volna túl a városok teljesítményét. Még akkor is, ha a szisztéma haszonélvezői, a nagykereskedők vagy a városi háttéripar teljesítménye az adott régióban egyeduralkodó volt. Ez a folyamat vezetett tehát oda, értelmezi a szerző, hogy a diétái politikai befolyás a nemesség kezében maradt. A munka példaszerűen elemzi azokat a változásokat, amelyeket városokban megjelenő két „idegen elem", a katonaság és a nemesség betelepülése okozott. Intézményes következményei (erődvárosi intézmények, főkapitányság és a városi autonómia, bíráskodás, konfrontáció a céhes iparral, a hadseregellátás, a polgár és nemes, a város és vármegye, a városi és kamarai igazgatás stb.) oly szellemesen és meggyőző erővel tárulnak elénk, amiért külön dicséret illeti a szerzőt. Láthatjuk, hogy mind az abszolutizmus, mind a török háború okozta változások az új várostípus megszületését siettették. A város nem maradhatott csak a polgároké. Ez a folyamat a nyugati városokban már lezajlott, ha nem is a magyarországi okok következtében. Ebbe a folyamatba illeszthető, a Kammergutként, azaz kamarai birtokként kezelt városok kormányzati felmérésének (1603, 1613) igénye is. Hogy ennek az eredményeit csak az I. Lipót-féle uralom (1657-1705) tudta érvényesíteni, az már ismert történet. De az új adópolitika és a rekatolizáció azt eredményezte, hogy a városok szorosabbra zárták soraikat. H. Németh István olyan monografikus igényű munkával rukkolt elő, amelynek két utolsó fejezete, a Habsburg gazdaságpolitika — A felső-magyarországi polgárság gazdasági érdekei, valamint az Összegzés című a második kötetbe szorult. Tegyük hozzá, hogy a kötet függelékei: a rövidítésjegyzékek, a hatalmas szakirodalom, az oly fontos névmutató, valamint az angol és német nyelvű összefoglaló, több mint 150 oldalt tesz ki a csaknem négyszázból. Csak egyet tudunk érteni azzal, hogy mindezzel a rendkívül informatív anyag hitelességét és szakszerűségét, terjedelmes voltában pedig az eligazodást tette könnyűvé. Ez a módszeresség derül ki egyébként a két kötet jól tagolt tartalomjegyzékekéből is. Visszatérve az utolsó előtti fejezetre, a szerző itt is roppant érdekes fejleményekre világít rá. A felső-magyarországi városok többszörös konkurenciával (belső, nemesi, lengyel, mezővárosi) találták magukat szemben a kereskedelemben és a külkereskedelemben is. A pénzügyi kormányzat ebben a lengyel konkurenciát támogatta. Az egész ügy előzménye a külkereskedelmi vám, a harmincadvám teljes „államosításához" (ezt a kifejezést a szerző nem használja, mi is csak félve) vezetett, hogy aztán a félharmincaddal növeljék az új terheket. Persze, így lehetett legitimmé tenni a harmincad-mentesség megszüntetését. így lehetett a felsőmagyarországi árumegállító jogot is kiváltani. Bármennyire fájdalmasan is érte mindez a felső-magyarországi városokat, a történeti objektivitás jól kitetszik a szerző gondolkodásából. Világosan látja: hogy a gazdaságon kívüli, kormányzati eszközök nem a szerves fejlődést segítették, 216