Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 2. - FORRÁSOK - Strassenreiter Erzsébet: Peyer Károly emigrációs levelezése politikustársaival, 1948–1956 / 149–251. o.

Strassenreiter Erzsébet: Peyer Károly emigrációs levelezése politikus társaival (1948-1956) az SZDP defacto likvidálása, az az ideológiai, politikai hajsza, amely totálisan szem­befordult a magyar szocialista-szociáldemokrata múlttal, megtagadta a szocialista hagyományokat, és élesen támadta, majd üldözni kezdte vezetőit, többek között tá­vollétében Bán Antalt is. 1948. szeptember l-jén Bán létrehozta a Magyarországi Szociáldemokrata Párt külföldi képviseletének Végrehajtó Bizottságát, amelyben rajta kívül részt vett Szélig Imre, Medei István, 31 Dombay János, 32 Andreánszky István 33 és Kobele János. 34 Az el­nök Szélig, a főtitkár Bán lett. Ezzel megkezdte a vele egyetértő, együttműködő emigránsok összefogását, a pártszervezést amivel kihívta maga ellen Peyer és köve­tői haragját. A két vezető és a két csoport tagjai közötti harcot még Bán Antal 1951 közepén bekövetkezett halála sem szakította meg. A helyébe lépő Szélig Imrével sem rendeződött Peyer viszonya. Ilyen előzmények után került sor 1948. október 9-én Párizsban az emigráns Ma­gyar Szociáldemokrata Párt (MSZDP), alakuló kongresszusára, amelyen végül is 46 magyar vett részt. A megválasztott vezetőségben az elnök Peyer Károly, a főtitkár Pisky-Schmidt Frigyes lett. Elfogadták a pártprogramot, amely hitet tett a szociálde­mokrata elvek mellett, politikai célként pedig az ország felszabadítását tűzte ki. A kongresszus jelentőségét értékelve megállapították, hogy ezzel az emigráció, az MSZDP és Peyer „hozzákezdett a magyar munkásság felszabadítására irányuló poli­tikai tevékenységhez." Ugyanakkor megalakították a párt ifjúsági szervezetét, a Szo­ciáldemokrata Ifjúsági Mozgalmat (SZIM), amelynek főtitkára Erőss Ferenc 35 lett, lét­rehozták az emigráns Szabad Magyar Szakszervezetet (SZMSZ) 36 és megalakították a Szakszervezeti Tanácsot is, amelynek elnöke Peyer Károly lett. 37 Még ezen az ülésen kinyilvánították, hogy az USA-ban létrejött Magyar Nemzeti Bizottmánnyal az MSZDP együtt kíván működni. Ezt az MNB nevében Varga Béla 38 örömmel üdvözölte. 1949 januárjában a párt megjelentette Párizsban a Szabad Világ című központi lapját, amelynek felelős a lap megszűnéséig, 1955 áprilisáig szerkesz­tője Peyer Károly volt. 1950 elején megjelent a Fáklya, a Független Magyar Szocia­listák lapja Brüsszelben, amelynek 1952-ig felelős kiadója Andreánszky István, szer­kesztője Erőss Ferenc volt, akik ekkor még a Peyer-párthoz tartoztak. 1952-től 31 Medey István, fiatal korától szociáldemokrata, a győri mozgalom egyik vezetője, 1945 után a Győr-Sop­ron-Moson vármegyei SZDP szervezet titkára. 1948 nyár elején emigrált, a Bán csoporthoz kapcsoló­dott. Majd Peyerhez állt át, és áttelepült az Egyesült Államokba. 32 Dombay János, a zalai mozgalom vezetője volt 1948-ig, majd emigrált. 33 Andreánszky István újságíró, 1944 végén a Belügyminisztériumi, majd 1945-tól a Népszava munkatársa. 1948 tavaszán emigrált, Peyerhez csatlakozott, majd hamarosan szakított vele, függetlenként politizált, lapszerkesztőként, újságíróként dolgozott. 34 Kobele János, (helyesen Kobele József), a Bányász című lap szerkesztője volt 1948 tavaszáig, majd emig­rált. 1951. augusztus 2-tól 1965. április 30-ig a SZER müncheni magyar osztályának belső munkatársa. 35 Erőss Ferenc, 1945 után a SZIM országos vezetőségének tagja, majd 1947 végén titkára. 1948. január 12-én elhagyta az országot, a Peyer-csoporthoz kapcsolódott, részt vett az általa létrehozott és vezetett emigráns MSZDP megalakításában és munkájában, a párt ifjúsági szervezetének vezetője lett. Később szembefordult Peyerrel és függetlenként politizált tovább, a belga szocialista párt baloldali vezetőinek támogatásával. 1955-től a hazatérés reményében együttműködött a magyar képviselettel. 1957-ban ha­zatelepült. 36 Peyer által létrehozott, az emigráns nemzeti pártok szakszervezeteit tömörítő szövetség, párizsi köz­ponttal, Centre néven emlegetik a dokumentumokban. 37 Nyugati Hírnök, 2. (1948) 41. sz. október 9. 38 Varga Béla, pap politikus, 1945 után a Nemzetgyűlés elnöke (1945. november-1947. május). 157

Next

/
Oldalképek
Tartalom