Levéltári Közlemények, 76. (2005)
Levéltári Közlemények, 76. (2005) 1. - KÖZLEMÉNYEK - Erdélyi Gabriella: A „Sacra Poenitentiaria Apostolica” hivatala és magyar kérvényei a 15–16. században. Máodik közlemény / 3–103. o.
Közlemények 101 65 szerzetesből ugyanis 47-en kolduló rendiek és 26-an pálos remeték voltak, akik közismerten a mezővárosi és falusi lakosság soraiból verbuválódtak, és szerzetesként is sokkal inkább a szegénységi fogadalom jegyében éltek, mint a monasztikus és kanonok rendek tagjai. A rendek közötti egészen éles társadalmi határt jelzi Jásdi Ambrus esete, aki 1492-ben fogadalma megváltoztatására kért engedélyt: a ferencesektől a bencésekhez akart átmenni mondván, hogy ő nemes (de nobili genere procreatus), és nem bírja elviselni a kolduló életmódot. 66 A monasztikus rendeket a Penitenciária kérelmezői között 25 fő képviselte, és itt érdemes megemlíteni az ispotályos- és lovagrendek három tagját is. A kolduló- és remeterendiek fölénye tovább nő (70-ről 78%-ra), ha azokat a laikusokat és klerikusokat is közéjük soroljuk, akik a rendek engedély nélküli elhagyása (aposztázia) alól kértek utólag feloldozást (65 egykori kolduló rendi és pálos, kilenc monasztikus szerzetes). Ezzel a kérelmezők társadalmi összetételének bemutatása végére értem. Kiderült, hogy a lelki ügyekért felelős apostoli tribunális közönsége a magyarországi társadalom egészét lefedte. Mivel a társadalom nagy része egyszerű emberekből állt, nagy számbeli fölényük valójában nem meglepő. 67 Mai szemmel megdöbbentő, hogy milyen magától értetődően hagytak nők és férfiak, parasztok, kézművesek és papok mindent hátra, csomagoltak össze, és indultak Rómába, ahol szállást és ügyvédet kerestek, és nem csekély időt és összeget 68 áldoztak A 2. táblában található 107 szerzetesi kérvény a kétszer kérelmezők miatt csökkent 101 szerzetesi kérelmezőre. 66 „asperitates ipsius ordinis presertim propter mendicitatem, quam abhorret, sustinere et sufferre non posse". ASV SPA, vol. 41 fol. 245v (1492) 67 A nemzetközi irodalom elsősorban a Penitenciária olcsó és gyors ügyintézésére hivatkozva érvvel amellett, hogy a kérelmezők többsége az alsó társadalmi rétegekhez tartozott. Skandináviából azonban kevés kivétellel a feudális elit jutott csak el Rómába, ők is csak akkor, ha nem volt más választásuk, tehát a római érdekérvényesítés nem öltött társadalmi méreteket. Németország vonatkozásában nem találtam kísérletet a kérelmezők pontos azonosítására, de a kérvények nagy mennyisége kizárja a nemesség túlsúlyát. Az említett általános tendencia mellett tehát vidékenként, országonként nagyon változatos volt a kérelmezők társadalmi összetétele elsősorban annak függvényében, hogy mekkora teljesítményt igényelt a szupplikálás (anyagi helyzet, földrajzi távolság), és milyen ügyeket intéztek Rómában, vagyis hogy milyen funkciót töltött be mindennapi életükben a pápai centrum használata. így például a dán házassági kérelemmel érkezők többsége nemes volt az egyre zártabbá váló nemesi rend kialakulása hatására, de a gazdag szabadparaszti réteggel rendelkező schleswigi hercegségből, amelynek egyháza ráadásul intézményesen is szorosabban kötődött a Pápai Kúriához, az egyszerű emberek érkeztek többen. Vö. SALONEN, 2001. 266.; OSTINELLI, [2003]. 128-130.; INGESMAN, 2003. 132. SCHMUGGE-HERSPERGER-WlGGENHAUSER, 1996. passim. A valamivel 3500 feletti - II. Pius pápa korabeli - kérelmező társadalmi hovatartozását csupán - mint láttuk, nem igazán megbízható - önmeghatározásuk alapján ismertetik a szerzők a kérvények típusai szerint. A legnagyobb csoportot a törvénytelen születésű, de egyházi pályára és javadalomra vágyó klerikusok alkotják, akiknek nagy része a szerzők szerint nemes lehetett. 68 A minimális útiköltség tíz forint körül volt. Egy ennél kényelmesebb utazásra példa: a bártfai káplán útiköltségre 1494-1495-ben 36, római szállására kéthetente tíz forintot fizetett, a pápai bulla 12 forintjába került (a Kancellárián), a Kúrián borravalónak még két forintot szétosztott, illetve egyéb kisebb kiadásai voltak. CSUKOVITS, 2003. 95-98. A fülbegyónás itthon öt dénárba került. Aki teljes búcsút akart, ezenkívül pénzadományt kellett tennie (Vö. BORSA, 1962. 243-244., 253-254). A Penitenciária ügyintézése a 15. század második felétől rohamosan drágult, többszörösére nőtt az 80
