Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 2. - IRODALOM - Szende László: Horváth Richárd: Győr megyei hatóságának oklevelei, 1318–1525. Győr, 2005. (A Győri Egyházmegyei Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások, 1.) / 280–284. o.

Irodalom felein, csak a saját érdekeit helyezte előtérbe. Ha a helyzet úgy kívánta, a nyitrai püspöki javakat Csák Máté kezén hagyta, amivel természetesen a főpapi közösség nemtetszését váltotta ki, ez vezethetett az 1318 elején megtartott kalocsai gyűléshez. Az év közepén az uralkodó még a legkisebb jelét sem mutatta, hogy valamire készülne: megerősítette a zágrábi püspökség korábbi okleveleit, és birtokcserét hajtott végre a veszprémi püspökkel. Ezután azonban komoly fordulat következett: Károly váratlanul megjelent Győrben, elkobozta Miklós püspöktől a várat, és saját emberére bízta. XXII. János pápa fel is szólította a győri püspöki javak visszaadására. Hasonló tendencia volt megfigyelhető Tamás esztergomi érsek esetében is: a király annak ellenére megtartotta a komáromi uradalmat, hogy azt 1315-ben a főpapnak adományozta. Horváth egyértelmű képet rajzol elénk: Károlynak nem volt tovább szüksége főpap szövetségeseire. Az ismertetett kötet következő alfejezete az örökös ispánság 1453 utáni helyzetét vizsgálja, ekkortól ugyanis egészen az újkorig a püspökök az ispáni tisztséget is betöltötték. Horváth nem hagyhatja érintetlenül a kérdést, amit tovább bonyolít az, hogy 1443-1453 között űr tátong az ispánok névsorában. Magyarázatul az I. Ulászló király és Erzsébet királyné között kialakuló polgárháborús helyzet szolgál. Győr az események középpontjába került, mivel menedéket nyújtott a menekülő Erzsébetnek. A kettős hatalom választás elé állította Rozgonyi ifj. János ispánt is, akit kezdetben a király, később azonban a királyné oldalán találunk. A királyi erők sikertelenül ostromolták a települést, majd III. Frigyes - kihasználva Erzsébet királyné halálát - elfoglalta Győrt is. A zűrzavaros időszak érthető módon nyomot hagyott a káptalan oklevél-kiadási tevékenységében is. A terület végül visszakerült a Magyar Királyság fennhatósága alá, és ezt az aktust már Salánki Ágoston püspök vezényelte le, akinek a kinevezését a szerző 1452-re teszi. Horváth nem bukkant olyan oklevélre, amely 1453 előtti utalást tartalmazott volna a püspök örökös ispánságára. A harmadik alfejezetben Horváth a püspöki archontológia problémáit mutatja be. A feladat látszólag egyszerű: meg kell határozni a kinevezések és a hivatalbeli cserék pontos menetét. A szerző itt ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy ez a kutatási terület eddig mellőzöttnek számított. Természetesen voltak előre mutató munkák - Ráth Károly, Reiszig Ede, Gecsényi Lajos tollából —, de ezek főként a kiadott forrásanyagra támaszkodtak. Horváth a 84. lábjegyzetben felsorolja mindazon megyei archontológiákat, amelyek levéltári dokumentumokat is felhasználtak az adatsor pontosításához. (A munkálatokból a szerző is kivette a részét, mivel Abaúj megye 1458-1470 és Veszprém megye 1458-1526 közötti tisztségviselői sorának tisztázása az ő nevéhez köthető.) A kérdés forrásbázisa azért is sajátos, mert míg az alispánok, a szolgabírák és más hivatalviselők lajstromát viszonylag könnyen összeállíthatóvá teszik, addig a püspök-ispánokkal kapcsolatban kevés információt hordoznak. Ezek bemutatását az 1453 utáni egyházfők rövid ismertetése követi. A szerző tömören, csak a lényegre koncentrálva fogalmaz, és érdekes tényekre hívja fel a figyelmet. Ezek egyike, hogy Mátyás Csupor Demeter halála után a győri püspökséget először Corvin Jánosnak, majd Beckensloer Jánosnak szánta, de amikor elképzelései kudarcba fulladtak, Nagylucsei Orbánba helyezte bizalmát. Egy másik momentum: Bakócz Tamás azután is megőrizte befolyását a győri egyházmegyében, hogy egri 282